Háy János-monodrámát mutat be a Csíki Játékszín

Háy János A halottember című monodrámáját mutatja be a Csíki Játékszín csütörtökön este hét órától a Hunyadi László Kamarateremben. A Kányádi Szilárd rendezte előadásban Dálnoky Csilla lép fel, aki maga tervezte a díszletet és a jelmezt, derül ki a színház közleményéből.

A történet egy édesanyáról szól, aki gyermekét egyedül neveli, mert férje a fronton harcol már hosszú ideje. Majd jön két levél: az egyikben maga az édesapa ír családjának, míg a másik a halálhírét hozza. Temetés, gyász és özvegyi élet vár a főszereplőre, aki nem akar mást, csak helytállni.Háy János azonos című novellájából írt színpadi adaptációt eredetileg a Szkéné Színház tűzte műsorra. A szerző akkor így nyilatkozott a műről: „Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók.”

A Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult előadást játssza Dálnoky Csilla, a színművésznő a díszlet- és jelmeztervezői, és a dramaturgi feladatokat is ellátta, a dramaturgiai konzulens Boros Kinga volt, a rendező pedig Kányádi Szilárd.

Belépőt a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 – 18 óra között, vagy előadás előtt egy órával lehet vásárolni, illetve online.

Kapcsolódók

Kimaradt?