Éjszakai kulisszajárásra vár a nagyváradi színház

Nyílt napot szervez a nagyváradi Szigligeti Színház: október 4-én, csütörtökön kiállításmegnyitóra, felolvasószínházi eseményre, nyílt próbára, performanszokra, illetve rendhagyó kulisszajárásra számíthat a közönség.

A szervezők közleménye szerint a harmadik Éjszaka a színházban eseménysorozat a Szigligeti Társulat egykori vezető színművésze-társulatvezetője, Gábor József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás megnyitójával veszi kezdetét, 16:30-tól, a páholyszinten. Ezt követően, 17 órától a színház erkélyszintjén egyetemisták számára szervezett színházi különórára kerül sor, amelynek moderátora Novák Eszter, a Szigligeti Társulat Jászai-díjas rendezője, művészeti vezetője lesz.17.45-től kerül sor a tízedik alkalommal megszervezett Könyvmaraton–HolnapFeszt megnyitójára. A könyvvásárral egybekötött irodalmi és összművészeti eseménysorozat a Várad Kulturális Folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület és a Szigligeti Színház együttműködésében valósul meg október 4–7. között a Szigligeti Stúdióban.

Az Éjszaka a színházban programja 18 órától a Szigligeti Színház nagytermében szervezett nyílt próbával folytatódik, amelynek során az érdeklődők az október 19-én bemutatandó Shakespeare-vígjáték, a Szentivánéji álom alkotóival találkozhatnak és tekinthetnek be az előadás próbafolyamatába.

Az est folytatásában a Lilliput Társulat felnőtteknek (is) szóló felolvasószínházzal várja az érdeklődőket: a társulat tagjai 19 órától, az erkélyszinten Mark Twain Ádám és Éva naplója című humoros és szívszorító esszéjét viszik színre.

A Nagyvárad Táncegyüttes rendhagyó túravezetéssel készül a színház szerelmeseinek: a 21 órától kezdődő kulisszajáráson a Szigligeti Stúdió rejtett zugait járhatják körbe az érdeklődők úgy, hogy közben a társulat korábbi és készülődő bemutatóinak dallamai és koreográfiái vezetik majd a nézőket.

Este 22 órától, a színház páholyelőcsarnokában kerül sor arra a performanszra, amelyet a Szigligeti Színház, az Oberon Kulturális Egyesület és az Élő Várad Mozgalom visz színre kolozsvári és marosvásárhelyi színészhallgatók közreműködésével. Az Ars poetica címet viselő performanszot Tasnádi-Sáhy Péter rendezi, az előadás szövegét pedig az Élő Várad Mozgalom szerzői jegyzik.

A napot 23 órától az Ugyanaz hátulról! címet viselő kulisszajárás zárja, amelyben a résztvevők úgy ismerkedhetnek a színház világával, hogy közben kedvenc színészeik sztorijait hallgathatják meg.

A programokon való részvétel ingyenes. A színházi különórára és az Ugyanaz hátulról! címet viselő kulisszajárásra viszont előzetes regisztráció szükséges, ezt a színház honlapján, illetve Facebook-oldalán lehet megtenni.

Kapcsolódók

Kimaradt?