Szunyogh Szabolcs író nyitja a nagyváradi Törzsasztal új évadát

Tizenkettedik évadával jelentkezik a Várad folyóirat kortárs irodalmi sorozata, a Törzsasztal. Az első őszi vendég szeptember pénteken 18 órától a Teleki utcai Illyés Gyula könyvesboltban Szunyogh Szabolcs író, kultúrtörténész, szerkesztő lesz, közölték a szervezők.

A meghívott elsősorban a magyarországi és más magyarlakta területek zsidó kultúrájának, emlékhelyeinek kutatója, népszerűsítője. Számos, gyermekek számára írt kultúrtörténeti, ismeretterjesztő irodalmi, népszerű mű szerzője. A Pécsi Tanárképző Főiskolán (1973), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1977) végzett. 1979 és 1987 között a Népszava munkatársa, majd 1990-ig a Magyar Rádió rovatvezetője, 1990-től 2013-ig a Köznevelés folyóirat főszerkesztője volt.Fontosabb művei: Bibliai mesék, Jézus, az ember fia, I. István király, Arany János (1817-1882), Bibliai történetek, antik mítoszok, A kereszténység születése, Jákob csillaga – Zsidóság: vallás, hagyomány, kultúra, Védtelen istenek – Kézikönyv a teremtéshez.

Szunyogh Szabolcs legújabb műve, a Magyar Menóra – Zsidó emlékhelyek Magyarországon 2018-ban jelent meg a Noran Libro Kiadó gondozásában. A vendéget ezúttal is Kőrössi P. József kérdezi.

Kapcsolódók

Kimaradt?