A magyar kormány a szinkron helyett a filmek feliratozását támogatja

A magyarok idegennyelv-tudásának fejlesztését célozza meg a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel. Többek között a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is tervezik.

Közleményükben azt írták: kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának növelésére.

Tervezik többek között korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítását, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevők külföldi részképzésének támogatását, a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzését.

A tervek között szerepel továbbá nyelvtanulási diákhitel bevezetése, idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsereprogramok ösztönzése. Megvizsgálják a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának terhére az első idegen nyelv óraszámának esetleges növelését, valamint a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is.

A kormány szintén döntött arról, hogy a nyelvtanulási diákhitel bevezetéséhez, valamint az állami támogatású felnőttképzés idegen nyelvi programjai hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még idén kidolgozza.

Kapcsolódók

Kimaradt?