Hazatér a Csíksomlyói passió: szombaton mutatják be a produkciót a hegynyeregben

A csíksomlyói hegynyeregben mutatja be ingyenes előadáson augusztus 18-án a Csíksomlyói passiót a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.

A 20 órakor kezdődő nagyszabású produkcióról Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: a színház társulata és a táncegyüttes táncosai és zenészei mellett erdélyi vendégművészek, néptáncosok, énekesek, kórus és Molnár Levente operaénekes is fellép az előadásban.

A produkció társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. Az előadásban többek között Berecz András, Berettyán Nándor, Tóth Auguszta, Barta Ágnes, Rátóti Zoltán, Rácz József, Schell Ádám és Farkas Dénes játszik.

Vidnyánszky Attila elmondta: a csíksomlyói hegynyeregben kedden kezdődnek a próbák. A produkció három színpadon lesz látható, emellett a jobb- és baloldalon két hatalmas vásznon vetítik ki a Duna Televízió élő közvetítésének képeit.

A Csíksomlyói passiót tavaly tavasszal mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban, a mostani előadás ennek a produkciónak rövidebb, de nagyobb szereplőgárdával megvalósított változata. A rendező elmondta: a produkciót eredetileg is úgy tervezték, hogy a csíksomlyói hegynyeregben is el fogják játszani, ezért Székely László díszlettervezővel olyan díszletelemeket kerestek, amelyek Csíksomlyón is megfelelőek lesznek.

A hagyományos pünkösdi zarándoklat helyszínén látható előadásról szólva kiemelte, hogy Csíksomlyó az egyik legfontosabb szakrális helye a magyarságnak. „Hogy ott lejátszhatjuk legfontosabb történetünket, végiggondolhatjuk, végigélhetjük ott egy tízezres tömeggel együtt, ennél fontosabb dolog nincsen” – mondta, hangsúlyozva, hogy ez a legfontosabb turnéja a Nemzeti Színháznak, amióta a teátrumot vezeti.

Erdélyiek is fellépnek

Mint mondta, az ötlet lényege, hogy nem egyszerűen vendégjátékot tartanak, hanem az ott élők is beállnak a produkcióba, amelyet így sajátjuknak érezhetnek. Az előadásban mintegy 120 táncos, továbbá Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa is fellép – tette hozzá.

A Jézus szenvedéstörténetét elbeszélő produkcióról elmondta, hogy 18. századi csíksomlyói passiójátékok szövegei alapján született, és fontos részét adják Szőcs Géza 1990-es években írt passiószövegei is, mivel tetten érhető bennük a mai ember gondolkodásmódja. Emellett megjelennek benne Berecz András gyűjtéseiből archaikus népdalok, mesék és eredeti újszövetségi szövegek is helyet kaptak a darabban. Mindez bonyolult konstrukciót alkot, ezek a síkok mind benne vannak a mintegy két órás előadásban – mondta.

Kitért arra, hogy az elkövetkező években turnét terveznek a produkcióból, még legalább tíz helyszínen játszanák el, Magyarországon és külhoni területeken is, mindenhol helyi vendégművészek részvételével. A tervezett helyszínek között van Esztergom, Gyula, Kisvárda, Komárom, Szatmárnémeti és Beregszász is.

Az előadás egyszer látható Csíksomlyón, de arról szó van, hogy amennyiben sikeres lesz, minden évben létrehoznának a nyeregben egy hasonlóan nagyszabású produkciót.

Kapcsolódók

Kimaradt?