WHO-figyelmeztetés: a madárinfluenza-vírus átterjedhet az USA-n kívüli tehenekre is

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik tisztviselője kedden bejelentette, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a H5N1 madárinfluenza-vírus a vándormadarak révén átterjed az Egyesült Államokon kívüli országok teheneire is – írja a Reuters alapján az Agerpres.

Az amerikai tisztviselők a tej és a hús biztonságosságát ellenőrzik, miután március vége óta megerősítették a H5N1 vírus jelenlétét 34 tejelőtehén-csordában kilenc amerikai államban és egy embernél Texasban. „Mivel a vírust a vándormadarak viszik körbe a világon, mindenképpen fennáll a veszélye annak, hogy más országokban élő tehenek is megfertőződhetnek” – mondta Wenqing Zhang, a WHO globális influenzaprogramjának igazgatója egy genfi sajtótájékoztatón. Megismételte, hogy az ENSZ-ügynökség szerint a vírus által jelentett általános közegészségügyi kockázat alacsony, de éberségre int.

Illusztráció | Fotó forrása: Pixabay

Újságírói kérdésre, hogy értékelje az Egyesült Államok átláthatóságát a járvány kitörésének eddigi kezelésében, Wenqing Zhang elmondta, hogy a WHO rendszeres tájékoztatást kapott, és méltatta az amerikai hatóságok azon döntését, hogy az első esetek megjelenése óta megosztották a vírus genetikai szekvenciáját a világ többi részével. „Úgy gondolom, hogy a CDC-vel (az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -megelőzési Központja) való együttműködés és az eddig kapott információk lehetővé teszik számunkra a helyzet figyelemmel kísérését és a készenléti intézkedések frissítését” – mondta a WHO képviselője.

„Az a tény, hogy a fertőzést kimutatták, hogy tájékoztattak minket egy egyedi esetről, mely valahol egy farmon történt, azt mutatja, hogy a felügyelet működik” – tette hozzá Christian Lindmeier, a WHO szóvivője, akit az AFP idézett. Wenqing Zhang megerősítette az amerikai hatóságok megállapításait, amelyek szerint a boltokban árult tej biztonságos, és a pasztőrözés valóban elpusztítja a tejben lévő vírust.

A madárinfluenza-járvány hetek óta terjed a tejelő állományokban az Egyesült Államokban, mely eddig az egyetlen érintett ország. Megfertőződött azonban egy tejgazdaság dolgozója is, de csak enyhe tünetei voltak. A szakértők amiatt aggódnak, hogy növekszik a betegséggel fertőzött emlősök száma, bár az emberi megbetegedések továbbra is nagyon ritkák. Jelenleg nincs bizonyíték az emberről emberre történő átvitelre, de a kutatók attól tartanak, hogy az intenzív vérkeringés elősegítheti a vírus mutációját, és így az egyik emberről a másikra is átterjedhet. Egyelőre úgy gondolják, hogy a kezdeti fertőzés madaraktól származik, ugyanakkor az amerikai egészségügyi hatóságok még mindig próbálják megállapítani, hogy történt-e átvitel tehénről tehénre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?