Visszaadta a Duna a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának holttestét – Még négy eltűntet keresnek

Visszaadta a Duna a verőcei hajóbaleset egyik eltűnt áldozatának a testét. Még négy embert keresünk” adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán. Egy 19 éves fiatalember holttestét azonosították szerdán. Mint arról beszámoltunk, szombat éjjel a Dunán Verőcénél egy motorcsónak ütközött egy szállodahajóval. A motorcsónak nyolc utasából egy túlélő jutott partra.

„Még négy embert keresünk. Természetesen, amíg eltűnt emberek után kutatunk, mindig van egy utolsó reménysugár, de a tragédia óta eltelt idő miatt bár nem mondjuk ki, tudjuk, hogy jelenleg azért küzdünk, hogy az áldozatok testét visszakaphassák családtagjaik. Kollégáink ezért a baleset óta minden nap, megállás nélkül kutatják a folyót” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán szerdán délután, miután Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8 folyamkilométerénél rátaláltak egy férfi holttestére.

Fotó forrása: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldala

A helyszínen a BRFK helyszínelői szemlét tartottak, majd azonosították az elhunytat. „Megállapították, hogy a 19 éves férfi a hajóbaleset egyik áldozata. Nyugodj békében, Márton! A budapesti rendőrök nevében őszinte részvétünket szeretnénk átadni a családnak!” – írták a rendőrség közösségi oldalán.

Mint arról beszámoltunk, szombat éjjel a Dunán Verőcénél egy motorcsónak ütközött egy szállodahajóval. A motorcsónakban nyolcan voltak. A balesetnek most már három halálos álodazata van, négy embert jelenleg is keresnek. A férfi, aki élve kijutott a partra fej- és kulcscsontsérülést szenvedett.

Szakértő szerint a roncsokból ítélve gyaníthatóan nagy sebességgel ütközött a motorcsónak. A szállodahajó cseh kapitányát hétfőn segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán bűnügyi felügyelet alá helyezte, írja a hirado.hu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?