Visszaadott egy nácik által elrabolt festményt az örökösöknek Belgium

A brüsszeli szépművészeti múzeum visszaadta Lovis Corinth (1858-1925) német festő egyik 1913-ban készített alkotását a kép korábbi zsidó tulajdonosai örököseinek - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

Belgium tavaly május végén értesítette a festmény egykori tulajdonosainak Németországban élő leszármazottait, hogy a brüsszeli szépművészeti múzeumban 70 éve őrzött, „ismeretlen gyűjteményből” származó műként számon tartott festményt visszaadják.

Információk szerint több évtizedes, a második világháború alatt zsidó családoktól elrabolt vagyon felkutatását célzó vizsgálatot követően derült fény a festmény eredetére, majd egykori tulajdonosait is azonosították. A Virágok című csendélet Gustav és Emma Mayer tulajdona volt, mielőtt elmenekültek volna németországi otthonukból.

Az illetékes belga államtitkárság a visszaadást megerősítő határozatról szóló levelében arra kérte az örökösöket, hogy a visszaszolgáltatást követően a festmény becsült értékét, mintegy 4100 eurót térítsék meg a német hatóságoknak. A család ugyanis az 1960-as évek végén már kártérítést kapott elődeik valamennyi elkobzott vagyonáért - közölték.

A beszámoló szerint a belga hatóságok csütörtökön online adatbázist is létrehoztak a második világháború után állami kézbe került mintegy 2800 műalkotásról. Az adatbázis célja, hogy segítse a „kétes eredetű, ismeretlen gyűjteményből” származó művek lehetséges jogosultjainak azonosítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?