Véget vetnek a bejelentés nélküli adóellenőrzések évtizedes gyakorlatának

Az amerikai adóhatóság felhagy a magánotthonokban és cégeknél tett be nem jelentett látogatások gyakorlatával az adózók biztonságérzetének erősítése érdekében – jelentette be hétfőn az amerikai szövetségi adóhatóság.

A szervezet közleménye szerint változtatnak az évtizedes gyakorlaton, amelynek keretében a szervezet tisztségviselői és fegyvertelen ügynökei személyesen és bejelentés nélkül keresték fel tisztázó célból az adóhátralékot felhalmozó vagy hibás adóbevallást benyújtó magánszemélyeket és vállalkozásokat.

Fotó: Pexels

Az intézkedés hétfőn azonnali hatállyal életbelépett, a bejelentés nélküli látogatások helyett pedig az új gyakorlat az, hogy időpontegyeztető leveleket küld ki a hatóság.

Danny Werfel, az IRS igazgatója elmondta, hogy felülvizsgálat eredményezte az új eljárásrendet, amely a véleményük szerint jobban szolgálja az adófizetőket és az ország érdekeit, a változtatást pedig „a józan ész diktálta" lépésnek nevezte.

Az adóhatósági vezető hozzátette, hogy a váratlan adóellenőri látogatások megszüntetése növeli majd az adóhivatal munkájába vetett bizalmat, és összességében is javítja mind az adófizetők, mind a hivatali alkalmazottak biztonságát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?