Vádlói kilétének felfedését kéri Sean „Diddy” Combs

Záporoznak a vádak Sean „Diddy” Combs ellen, az ügyészek szerint tucatnyi vallomást rögzítettek, több személy ügyében pedig már a vádemelés is megtörtént. Csakhogy ezeket mind a tengerentúlon megszokott anonimitást jelentő „Jane Doe” néven iktatták. Az 54 éves amerikai hip-hop mogul védői írásos levélben kérték Arum Subramanian bírót, hogy fedje fel a sértettek kilétét, hogy felkészülhessenek a jövő év május 5-én kezdődő perre.

A szeptemberben őrizebe vett rapper-producer ügyvédei kiemelték, hogy ez az ügy részben azért egyedi, mert Combs ellen sokan emelnek vádat a hírneve és a gazdagsága, továbbá a több más perét övező sajtóvisszhang miatt. „Ennek nyomán egy sor azonosítatlan felperes által tett feljelentés a hamistól az abszurdig terjed” – fogalmaznak a The Guardian szerint.

Combsot többek között sexkereskedelemmel, csalással, nemi erőszakkal, zsarolással, bűnszervezet működtetésével gyanúsítják, nők és férfiak egyaránt tettek feljelentést, állítólag még gyermekek és tinédzserek is szerepelnek a listán. A héten újabb hat vádemelés történt, köztük egy férfi, aki 16 éves volt amikor 1998-ban részt vett a rapper egyik partiján. Állítása szerint ott Combs arra utasította, hogy vetközzön le, miközben a zenei karrierjét tárgyalták.

Fotó: Diddy Facebook-oldala

Combs tagadja a vádakat, jogi képviselete szerint ezekkel a perekkel ismerségre próbálnak szert tenni. Ügyvédje, Marc Agnifilo korábban közölte: az amerikai ügyészség „igazságtalan vádemelést” folytat. „Sean Diddy Combs egy zenei ikon, önerejéből lett vállalkozó, szerető családapa és ismert filantróp , aki az elmúlt 30 évben felépített egy birodalmat, imádta gyermekeit és azon dolgozott, hogy felemelje a fekete közösséget. (...) Nem tökéletes ember, de nem bűnöző” – fogalmazott a The Hollywood Reporter szerint.

Az amerikai lap különben kornológiai sorrendbe helyezte az eseményeket, és emlékeztetett, hogy az ügyben a lavinát Combs volt barátnőjének, Cassandra Venturának a tavaly novemberi feljelentése indította el. Az énekesnő szexuális erőszakkal, bántalmazással és zaklatással vádolta meg a producert – aki idén elnézést kért, miután nyilvánosságra került egy videófelvétel amelyen látható ahogyan bántalmazza a nőt –, de végül peren kívül megyeztek.

Fotó: Diddy Facebook-oldala

A megasztárnak már korábban is voltak számos peres ügyei, de ettől kezdve egymást érték a különböző vádak. Csoportos nemi erőszak, bántalmazás, kábítószerfogyazstára való kényszerítés és cifrábnál cifrább történetek kerültek nyilvánosságra a Bad Boys Records lemezkiadó alapítójáról. Ügyvédei hol tagadták azokat, hol pedig azzal védekeztek, hogy bizonyos cselekedetek a 90-es évek elején – amikor történtek – még nem voltak történytelenek.

A hatóságok idén márciusban tartottak házkutatást Combs birtokain, majd miután szeptemberben letartóztatták Manhattanben az ügyészek jelezték, hogy 120 áldozat nevében emelnek majd feljelentést. A többségük azt állítja, hogy bedrogozták és megerőszakolták őket. Fiatalok voltak és a zeneiparba szerettek volna betörni.

Amúgy a vádak egy része szorosan kapcsolódik a rapper partijaihoz is. Diddy híres „White Party”-jai a 2000-es évek elején ikonikus eseménnyé váltak, hollywoodi sztárok, hírességek, üzletemberek, az elit képviselőinek nevei szerepeltek az exkluzív vendéglistán. Merthogy meghívásos alapon működött, és a partik nevéből adódóan teljesen fehér öltözéket követeltek meg a vendégektől. Ahogyan a ruházat úgy a helyszínek is fényűzőek voltak, Diddyt ezért nem egyszer emlegették mondernkori Gatsby-ként. Beyoncé, Jay-Z, Naomi Campbell, Mariah Carey, Leonardo DiCaprio és sok más A-listás híresség fordult meg ezeken a White Party-kon, amely kulturális jelenséggé nőtte ki magát. Csakhogy ezek a gazdagságot, státuszt, befolyást és luxust hirderő partik a vádhatóság szerint valódi sexorgiák voltak, a helyszín ráadásul mindig be is volt kamerázva, rögzítve a légyottokat.

Sean John Combs – vagy Puff Daddy, Puffy vagy egyszerűen csak Diddy – az elmúlt három évtized egyik legbefolysásosabb szereplőjévé nőtte ki magát a szórakoztatóiparban, de számos más vállalkozása is van. Imázsát alaposan felépítette, így kapcsolati hálója is szerteágazó. Az áldozatok jogi képviselője, Tony Buzbee arra számít, hogy a per során sok befolyásos ember lepleződik le. „Sok mocskos titokra fény derül majd” – vetítette elő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?