Utcák százairól tiltják ki az autókat egy európai metropoliszban
Sétálóutcává alakítanak 500 utcát Párizsban, miután ezt megszavazták a választók a francia fővárosban – jelentette be Párizs önkormányzata vasárnap éjjel. Az érintett utcákat autómentessé is teszik a döntés értelmében, írja a Világgazdaság.
A szavazáson az 1,4 millió regisztrált választópolgár négy százaléka vett részt. Anne Hidalgo polgármester közölte, hogy a résztvevők kétharmada támogatta a tervet. Az autómentessé váló utcákban mintegy 10 ezer parkolóhelyet szüntetnek meg a következő években.
A párizsi városháza szerint a következő hetekben elkezdődnek az egyeztetések arról, hogy pontosan mely utcákból űzik ki az autókat. A terv szerint kerületenként vagy közigazgatási területenként körülbelül 25 utca lesz ilyen.
Párizsban több mint 6000 utca van, amelyek közül kb. 300 már autómentes. A francia főváros nemcsak egyes utcák autómentessé tételével lép fel a járművek ellen, de az autók folyamatos növekedését sem nézi jó szemmel, így tavaly olyan döntést is hozott, mely a túlméretes autók számára háromszoros parkolási díjat állapított meg, lévén azok több közterületet használnak ehhez. Azt a döntést a szavazók 55 százaléka támogatta.
Párizs korábban az átmenő forgalmat is kitiltotta a belváros egy 5,5 négyzetkilométeres területéről, csatlakozva olyan városokhoz, mint Madrid, Milánó vagy Rőma, melyek belvárosát ma már szintén nem az autók uralják.
A párizsi tilalom a helyi lakosokra, a mentő- és tűzoltóautókra és a buszokra nem vonatkozik, ahogy a taxikra és a mozgáskorlátozott emberekre sem.
A tranzitforgalom kitiltása ugyan szerepelt Anne Hidalgo választási kampányának ígéretei között, ám annak bevezetését többször elhalasztották és végül az eredetileg tervezettnél kisebb területen valósult meg.