Ukrajna: Ungváron is tüntettek a korrupcióellenes hatóságokat korlátozó törvény ellen
Körülbelül kétszázan, többségükben fiatalok, már két napon át tüntettek az ungvári polgármesteri hivatal előtti Posta téren a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség (SZAP) függetlenségét korlátozó törvény ellen, annak eltörlését követelve.
A kedd este 20 órakor kezdődött tüntetés kezdetén a szervező, Tetyana Matvijcsuk közéleti aktivista felhívta a demonstrálók figyelmét arra, hogy az országos tiltakozó akció, amelyhez az ungváriak is csatlakoztak, máris eredményt hozott, hiszen Volodimir Zelenszkij államfő új, a korrupcióellenes hatóságok függetlenségét biztosító törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek – részletezte az MTI.
Arra kérte a tüntetőket, hogy ne hangoztassanak hatalomellenes jelszavakat, hiszen az akció célja nem az államcsíny.
A szónok szerint a helyzet egyelőre bizonytalan, ezért „ébernek, egységesnek” kell lenniük. Háború idején a hatalom bírálatának konstruktívnak kell lennie, el kell különíteni az adott helyzetet a konkrét személytől, nem szabad általánosítani – mondta Tetyana Matvijcsuk. Ki kell tartanunk, amíg a törvény nem elégíti ki a demokratikus többséget – tette hozzá.
Az időközben mintegy kétszáz főre duzzadt, több tíz méteres ukrán nemzeti zászlót kibontó tömeg ezt követően a NABU-t és a SZAP-ot támogató, a demokráciát és az ukrán hadsereget éltető jelszavakat skandált.
CSAK SAJÁT