Újraalakítják az ukránok az Azov-ezredet

Az orosz–ukrán háború első hónapjaiban szinte naponta lehetett hallani az Azov nevű gyalogezredről, amely Mariupolt védte az orosz haderő ostroma során. Az orosz támadásoknak sokáig ellenálltak, de végül szinte felmorzsolták az egységet. Az ukránok azonban most újjáépítenék az Azov-osztagot, hogy a következő, nagy offenzívában részt vegyenek.

Mariupol tavaly tavaszi ostroma során gyakorlatilag megtizedelték a várost védő Azov-ezredet, amelynek tagjai az ott maradt civilekkel együtt a város acélüzemébe, az Azovsztal gyárba húzódtak vissza a támadások elől. A létesítményben hetekre elbarikádozták magukat, az ukrán katonai parancsnokság „korunk hőseinek" nevezte az egység tagjait, miután mindezt elegendő élelem és gyógyszerek nélkül tették meg. Az orosz ostromot azonban nem tudták visszaverni: az egység katonáinak zöme letette a fegyvert, sokan hadifogságba kerültek. A zászlóalja ideiglenes parancsnoka – aki egyébként ősszel szabadult az orosz hadifogságból –, Bogdan Krotevics őrnagy most azzal az ötlettel áll elő, hogy újraszervezné az Azov-osztagot. 

A The Washington Post amerikai napilap úgy tudta, hogy 6500 harcost toboroznának az alakuló egységbe. „Készen állunk a területek felszabadítására" – közölte egy interjúban. A toborzásra azért is van szükség, mert az eredeti zászlóalj legalább ezer tagja még mindig orosz hadifogságban van. Krotevics szerint az Azov ezred katonáinak nagy részét csak fogolycsere útján lehet kiszabadítani, ám ehhez orosz foglyok kellenek.

Az Azov ezred jelenlegi vezetése úgy látja, az újoncok számára nem a nacionalista ideológia a vonzó, hanem az egység harci készsége. „Korábban rossz híre volt a zászlóaljnak, de ma már nem a szélsőjobboldali nézetekről, hanem a harci képességeinkről vagyunk híresek, és ez vonzza az újoncokat" – idézte a The Washington Post a zászlóalj egyik tagját.

Az Azov ezred 2014-ben vált ismertté, amikor a Kelet-Ukrajnában élő orosz kisebbség egyre hangosabban követelte az elszakadást Ukrajnától és a csatlakozást Oroszországhoz. Az akkori harcok során elfoglalták Mariupolt, ekkor szerveződött meg önkéntesekből az első Azov-osztag Berjanszkban, amelynek tagjai visszafoglalták a kikötővárost. Idővel az ukrán belügyminisztérium alatt álló Ukrán Nemzeti Gárdába is beszervezték a csapatot, tagjai főként nacionalisták és radikális szélsőjobboldaliak voltak.

Az egység annak a hat támadó ezrednek az egyike lenne, melyek az orosz kézen lévő ukrán területek visszafoglalását vezetni fogják. A nemzetközi sajtó szerint szinte már biztosra vehető, hogy Ukrajna nagyobb támadásra készül a közeljövőben, amivel a Nyugat számára azt igyekszik üzenni, hogy képes kitartani Oroszországgal szemben és ehhez szüksége van a külső támogatásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?