Újabb segélyt vitt Moldovának Bogdan Aurescu külügyminiszter

Románia újabb humanitárius segéllyel támogatja a Moldovai Köztársaságot a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amelyet Bogdan Aurescu külügyminiszter és Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár adott át pénteken a chișinăui hatóságoknak.

A másfél millió egyszerű, illetve százezer FFP3-as védőmaszkból, százezer védőruhából és százezer egyszer használatos kesztyűből álló, 2,3 millió euró értékű segélyszállítmány ünnepélyes átadását Maia Sandu moldovai államfő és Aureliu Ciocoi, az ügyvivő kormányt vezető moldovai külügyminiszter jelenlétében szervezték meg Chișinău főterén, az eseményt pedig élőben közvetítette a román közszolgálati televízió.

Az ünnepségen Aurescu rámutatott: a nyelvközösségre, közös kulturális örökségre és a két ország közti stratégiai partnerségre alapozva Románia a legfontosabb és legőszintébb partnere akar maradni Moldovának, elkötelezetten támogatja európai közeledését és az ehhez szükséges reformok végrehajtását.

Maia Sandu megköszönte a segítséget, és kifejezte reményét, hogy hamarosan elhárulnak a bürokratikus akadályok a koronavírus elleni oltás Moldovába érkezése elől is, vagyis a gyártók jóváhagyják a vakcina behozatalát. Felidézte: Klaus Iohannis román államfő már decemberi chișinăui látogatása alkalmával felajánlotta, hogy Románia kétszázezer adag oltással segíti Moldovát a járvány elleni védekezésben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Románia tavaly áprilisban orvoscsoportot küldött Moldovába, májusban pedig húsz teherautónyi, 3,5 millió euró értékű, szintén egészségügyi felszerelésekből álló szállítmánnyal segítette. A három évtizede függetlenné vált volt szovjet tagköztársaság koronavírus-járvány elleni védekezését tavaly áprilisban Magyarország százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló humanitárius segéllyel támogatta. Lengyelország tavaly júniusban 120 ezer euró értékű orvosi felszerelést, Csehország pedig múlt héten 55 lélegeztető gépből, 300 ezer maszkból és ötezer védőruhából álló humanitárius segélyt küldött Moldovának.

A román segítségnyújtáshoz gratulált a Twitteren Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke:

A chișinăui egészségügyi minisztérium csütörtöki jelentése szerint a mintegy hárommilliós országban eddig 174 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük 1340 esetet az utóbbi 24 órában diagnosztizáltak (alig négyezer teszt alapján). A járvány halálos áldozatainak száma meghaladta a 3700-at.

(Nyitókép: Segélyszállítmány érkezik Moldovába | Forrás: a külügyminisztérium Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?