Tűz ütött ki a Mol a százhalombattai finomítójában – A tüzet lokalizálták (VIDEÓ)

Tűz ütött ki hétfő éjjel a Mol százhalombattai finomítójában, amit az éjszaka folyamán sikerült lokalizálni az olajtársaság közleménye szerint – írja az MTI. Személyi sérülés nem történt. Szemtanúk arról számoltak be hétfő éjjel, hogy a Mol százhalombattai olajfinomítója felől kilométerekről látszanak a lángok, és füst gomolyog. A helyiek robbanást is hallottak, majd ezt követte a füst, írta a borsonline.hu.

Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében, a tüzet lokalizálták a tűzoltók, és dolgoznak a területen – írta közleményében az olajtársaság, idézi az MTI. Kiemelték: személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják. A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet – tették hozzá. A tűzoltók még a hajnali órákban is dolgoztak a helyszínen, de a lángokat már sikerült lokalizálni, jelenleg is dolgoznak a területen. Forrásaink szerint a teljes olajfinomító leállhat – írja az Index.hu.  

Robbanást hallottak a helyiek, majd füstöt és lángokat láttak. | Fotó forrása: olvasói fotó/Index.hu

Vezér Mihály, a település polgármestere valamivel éjfél előtt azt írta a Facebook-oldalán: kapcsolatban vannak a finomító veszélyelhárítást irányító operatív törzsével, és folyamatos tájékoztatást ígért.

Szemtanúk arról számoltak be hétfő éjjel az MTI-nek, hogy a Mol százhalombattai olajfinomítója felől kilométerekről látszanak a lángok, és füst gomolyog.  A környékről érkező beszámolók szerint először egy robbanást lehetett hallani, majd felszállt a nagy füstfelhő, amit szirénázás követett. „Negyedórája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” – írta az egyik helyi lakos a Borsnak hétfő este.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?