Tüntetők torlaszolták el a legfontosabb határátkelőt Kanada és az Egyesült Államok között

Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás ellen tüntetők eltorlaszolták az ország Egyesült Államokkal közös, legfontosabb határátkelőjét és egy másikat is. Eközben bejelentették, hogy a kanadai Alberta és Saskatchewan tartományokban fokozatosan feloldják a járványügyi korlátozásokat.

Helyszíni beszámolók szerint azon a főúton, amely az Ontario tartománybeli Windsort köti össze a Michigan állambeli Detroittal, kamionok és kisteherautók álltak keresztbe hétfőn. Helyi idő szerint kedden már az Egyesült Államok irányába megindult ott a forgalom, de kanadai irányba még nem. Ez az út a két ország közötti legforgalmasabb határátkelő. A tiltakozók járműveikkel blokkolják az Alberta és Montana állam közötti amerikai-kanadai átkelőhelyet is.

A windsori hatóságok arról számoltak be hétfőn, hogy a járművek folyamatosan érkeznek az Ambassador-híd környékére, a tiltakozásban részt venni nem akarókat pedig arra kérték, igyekezzenek más útvonalakon megközelíteni az Egyesült Államokat. Emellett felszólították a tüntetőket, tartózkodjanak a közrend megzavarásától, emlékeztetve őket, hogy a szabálysértők ellen eljárást kezdeményeznek.

Az ottawai tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek el. A sofőrök az ellen a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, ha az Egyesült Államokba vagy onnan kellene árut szállítaniuk. A kamionosok tiltakozásához azóta sok, a járványügyi rendeletekkel egyet nem értő ember csatlakozott, a demonstrálók azt akarják elérni, hogy „az élet térjen vissza a normális kerékvágásba”. A „szabadság konvojaként” emlegetett, azóta több ezer teherautónyira duzzadt karaván január 30-án elérte a fővárost, Ottawát is, a sofőrök és a szimpatizánsok pedig a törvényhozás épülete előtt táboroztak le. Justin Trudeau miniszterelnök a megmozdulás beszüntetésére szólított fel, amely szerinte „megbénítja a demokráciát”.

A környéken élők mindeközben a sajtónak a teherautók keltette zajra, és a folyamatos dudálásra panaszkodtak. A rendőrség szerdán már arról számolt be, hogy az ottawai tüntetők kezdenek elszállingózni.

Kedden Alberta és Saskatchewan tartományok bejelentették, hogy fokozatosan megszüntetik a járványügyi korlátozásokat - írta a Breitbart amerikai hírportál. Jason Kenney albertai kormányzó keddi sajtótájékoztatóján közölte: a hatóságok szerda hajnaltól már nem kérik az oltási igazolást, és a többi korlátozást is fokozatosan feloldják egy-két hónap alatt. A döntést azzal indokolta, hogy a korlátozások nagyon megosztották a társadalmat. Hangsúlyozta azonban, hogy a magáncégek még megkövetelhetik alkalmazottaiktól az igazolvány meglétét, ha akarják.

Bár a járvány kitörése óta a kanadaiak nagyrésze követte a kormány rendelkezéseit, az oltásra jogosultak csaknem 79 százaléka pedig a vakcina mindkét adagját felvette, a legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint nő az elégedetlenség a járványügyi korlátozásokkal szemben.

A BBC brit hírtelevízió a múlt héten arról számolt be, hogy az oltásellenesek hangosak ugyan, de jelentős kisebbségben vannak, miután Kanada mintegy 120 ezer, nemzetközi áruforgalmat biztosító teherautó-sofőrje közül körülbelül 90 százalék vette fel az oltást.

Kapcsolódók

Kimaradt?