Túl korán lazítottak, Hollandiában meredeken emelkedik a fertőzöttek száma

Hollandiában meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, főleg a fiatalok körében, a járványügyi szakértők az ügyvivő kormányt hibáztatják, amiért a tanácsaikat figyelmen kívül hagyva, túl korán vezetett be járványügyi lazításokat - írta kedden a holland sajtó.

Az egészségügyi hatóság legfrissebb statisztikái szerint a vírus reprodukciós rátája 2,17-re ugrott az egy héttel korábbi 1,37-ről, a fertőzési arány pedig hatszorosára emelkedett. Kedden újabb 7890 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és az elmúlt két napban nőtt a kórházi felvételek száma is. Hétfőn és kedden 18 embert szállítottak egészségügyi intézménybe ápolásra.

A De Volkskrant című holland napilap azt írta, hogy a járványügyi szakértők figyelmeztették a Mark Rutte vezette ügyvivő kormányt, hogy június végén még túl korai lenne teljes mértékben feloldani a járványügyi lazításokat. A szakértők szerint a vezetés nem gondolta át az éjszakai szórakozóhelyek újranyitásához használt "belépési teszt" rendszerének hiányosságait, a hatóságok nem ellenőrizték a vendéglátóipari helyiségek szellőztetésére vonatkozó szabályokat, noha a holland járványkezelési csoport (OMT) minderre felhívta a kormány figyelmét.

Balul süt el a "bulizz a Janssennel"

A lap szerint az is szembement a hivatalos szakértői állásponttal, hogy Hugo de Jonge egészségügyi miniszter arra ösztönözte a fiatalokat, hogy olttassák be magukat a Janssen gyógyszervállalat egydózisú vakcinájával, hogy utána egyből "bulizhassanak", noha legalább két hetet kell várni a védettség kialakulásáig.

De Jonge hétfőn nyilvános elismerte, hogy a "dansen met Janssen" (bulizz a Janssennel) szlogen-üzenet terjesztése gondatlan lépés volt részéről. Maga Mark Rutte miniszterelnök is bocsánatot kért azért a hibás döntésért, hogy június utolsó hetében szinte az összes járványügyi korlátozást megszüntette.

A kormány múlt pénteki sajtótájékoztatóján visszautasították, hogy hibát követtek volna el, ugyanakkor ismét korlátozásokat vezettek be az éjszakai szórakozóhelyek nyitvatartására és a nagyobb szabású rendezvények szervezésére vonatkozólag.

Az OMT kedden figyelmeztette a kormányt, hogy a szórakozóhelyek újranyitásához ne a negatív vírustesztekre támaszkodjon, amelyek hibaaránya akár a 20 százalékot is eléri, különösen a gyors antigéntesztek esetében. Ugyancsak keddi sajtóhírek szerint mintegy harminc, a fesztiválszektorban tevékenykedő szervezet indított pert a kormány ellen, mert igazságtalannak tartják azt a döntést, hogy több, előzőleg engedélyezett rendezvényüket le kell fújniuk az új korlátozások miatt.

(Címlapfotón: Mark Rutte / Forrás: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?