Tudomásul vette a szerb parlament a kormányfő lemondását

Tudomásul vette a szerb parlament a miniszterelnök lemondását. A képviselőháznak harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előrehozott parlamenti választást tartanak a nyugat-balkáni országban

Az MTI beszámolójában emlékeztetett arra, hogy Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án jelentette be lemondását. Akkor azt mondta, kormányfőként ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Vucevic lemondását kormányellenes tiltakozások előzték meg, amelyeket az újvidéki vasúti pályaudvar leszakadt előtetője váltott ki. Emlékezetes, hogy 15 ember halt meg a tragédiában, a felelősségre vonás viszont elmaradt.  

Tudomásul vették a lemondást | Fotó: Milos Vucevic Facebook-oldala

A Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg. Ana Brnabic házelnök megköszönte a miniszterelnök munkáját, majd lezárta a parlament tavaszi ülésszakának első ülését, amely március 4-én kezdődött, és amelynek napirendjén 70 pont szerepelt.

Egyelőre nem lehet tudni, kit kér fel kormányalakításra Aleksandar Vucic, a köztársasági elnök eddig személyi kérdésekről nem beszélt. Az államfő az utóbbi napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ha a megszabott határidőn belül nem sikerül megválasztani az új kormányt, akkor előrehozott választást kell tartani, amelynek a várható időpontja június 8. lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?