Tragédia: három fiatalt sodort el az ár

A külügyminisztérium  az olasz hatóságok tájékoztatása nyomán megerősítette a Friuli Venezia Giulia régióban a Natisone folyó vizébe veszett három fiatal közül kettőnek a román állampolgárságát. A korábban eltűntnek nyilvánított három fiatal közül kettőnek az élettelen testét megtalálták, a harmadik felkutatása még mindig zajlik.

A pénteken eltűnt három fiatal közül kettőnek a holttestét vasárnap reggel találták meg a Natisone folyó vizében, a több mint 40 órás kiterjedt keresőakció során – jelentette az olasz sajtó. Két lány – Patrizia és Bianca – holttestét találták meg, Cristiant még mindig keresik.Illusztráció: Pexels
A 20 éves Patrizia Cormos másodéves volt az udinei Tiepolo Képzőművészeti Akadémián, és családjával Basaldella di Campoformidóban élt. A 23 éves Bianca Doros néhány nappal korábban érkezett Romániából, hogy meglátogassa az Udinében élő szüleit. A lányokkal volt Bianca barátja, a 25 éves romániai Cristian Casian Molnar is, aki szintén néhány nappal korábban érkezett Olaszországba.

Mindhárman a folyó közepén lévő kavicsos szigeten voltak, amikor a víz szintje megemelkedett. A videofelvételeken látszik, ahogy egymást átölelve próbálják elkerülni, hogy ne sodorja el őket az ár. A helyszínre érkező tűzoltók kötelet dobtak nekik, ám a fiatalok nem tudták elkapni, ezután eltűntek a folyó vízében. A tűzoltók egy helikopterből leeresztett létrával is próbálkoztak, de sikertelenül.

Az olasz hatóságok bűnvádi eljárást indítottak, vizsgálják, hogy történt-e mulasztás a pénteki sikertelen mentőakció során, és ha igen, kiket terhel ezért a felelősség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?