Tragédia: Több kisgyerek is meghalt az eperjesi járásban kiütött tűzben

Öt ember – köztük négy gyerek – vesztette életét a kelet-szlovákiai Nagysáros (Velky Saris) település romatelepén éjjel történt tűzesetben – jelentette a tűzoltóság és a helyi önkormányzat közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

A tűz csütörtökre virradóra ütött ki az eperjesi (Presov) járásban lévő település roma közösség által lakott részén, konténerépítményekben. A helyszínre kivonuló tűzoltók a tűz eloltását követően, a teljesen leégett építmények romjai között öt ember holttestét találták meg, számol be az MTI.A legidősebb elhunyt gyerek is csak négyéves volt | Illusztráció: Maszol A tűzeset áldozatainak egyike felnőtt, négyen pedig gyerekek, közülük a legidősebb is csak négyéves volt – jelentette a mentőszolgálat, amelynek közlése szerint egy további kiskorú sérüléseit a helyszínen látták el.

A település polgármestere, Viliam Kall a szlovák hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a szerencsétlenség során nyolc konténerépítmény vált a lángok martalékává, aminek következtében mintegy harminc ember maradt fedél nélkül. A szállás nélkül maradt emberek egy részét a rokonaik fogadták be, 18 embert – köztük hét gyereket – pedig a helyi közösségi központ épületében helyeztek el.

A településen rendkívüli helyzetet hirdettek, és a károsultak megsegítését, illetve a kárelhárítást célzó további lépésekről az önkormányzat vészhelyzeti tanácsa hoz majd döntést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?