További kétheti pihenést javasoltak orvosai a brit uralkodónak

Legalább további kétheti pihenést javasoltak orvosai a brit uralkodónak közölte pénteken a Buckingham-palota.

A királyi család londoni rezidenciájának és hivatalának szóvivője szerint II. Erzsébet királynő a pihenési időszakban látogatásokat nem tesz, de könnyebb hivatali feladatokat ellát. A 95 esztendős uralkodó az utóbbi napokban két jelentősebb programot is lemondott: a múlt héten a tervekkel ellentétben nem utazott el Észak-Írországba, és jövő hétfőn nem lesz jelen a skóciai Glasgowban esedékes ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán.

A múlt hét második felében az udvar bejelentette azt is, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”, de már másnap visszatért állandó rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

A palota péntek esti közleménye szerint a királynőnek orvosai még legalább a következő két hétre további pihenést javasoltak, azzal az engedménnyel, hogy az uralkodó ebben az időszakban könnyebb, íróasztali munkákat végezhet, és videokapcsolaton keresztül audienciákat is tarthat. A királynőt azonban az orvosok eltanácsolták minden olyan programtól, amely hivatalos látogatás formáját ölti.

Videokapcsolaton keresztül audienciákat is tarthat | Fotó: The Royal Family Twitter-csatorna

Az udvar illetékese hangsúlyozta ugyanakkor: II. Erzsébet királynőnek továbbra is határozott szándéka, hogy személyesen vegyen részt a brit háborús áldozatok emléknapja, a hagyományos Remembrance Sunday londoni megemlékezésén. A ceremónia mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon az idén november 14-én esedékes

Az idei Remembrance Sunday lesz az első ilyen rendezvény azóta, hogy a királynő férje, Fülöp edinburghi herceg elhunyt. Fülöpöt, aki a brit királyi haditengerészet tengernagyi rangját viselte, és a II. világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített, április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel érte a halál. A brit uralkodó április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban Fülöp herceg néhány nappal korábbi halála miatt hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt.

Kapcsolódók

Kimaradt?