Történetének egyik legnagyobb drogfogásáról számolt be Szíria
Szíria történek egyik legnagyobb drogfogásáról számoltak be a helyi hatóságok szerdán.
A damaszkuszi belügyminisztérium beszámolója szerint Hama városának közelében egy farmon több mint két tonna Captagon nevű drogpirulát foglaltak le. Nem sokkal korábban Latakia kikötővárosában negyed tonnát találtak a szintetikus kábítószerből egy konténerben. Mindez összességében több mint 12 millió pirulát jelent.
A biztonsági erők razziáján tíz embert vettek őrizetbe.
Nemzetközi nyomozó szervek szerint mostanra a közel-keleti polgárháborús ország vált a világ egyik legnagyobb amfetamintermelőjévé. Azt állítják, hogy Bassár el-Aszad elnök környezete is érintett a drogtermelésben, a kábítószer-csempészetben, amely főként az Arab-öböl menti országokba irányul.
A szaúdi hatóságok egyébként szerdán tették közzé, hogy Dzsidda kikötőjében több mint 3,5 millió amfetamin-tablettát foglaltak le.
A Captagont, vagyis fenetilint 1960 és 1980 között használták a gyógyszeriparban az amfetamin és a metamfetamin alternatívájaként. A szer 1986-ban került fel az ENSZ veszélyes drogokat felsoroló listájára. A Captagon „dzsihadista pirula” néven is ismertté vált, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állítólag ezt a szert osztogatta harci drogként fegyvereseinek.
CSAK SAJÁT