Beismerte tettét a kémiatanár, aki drogot gyártott, mint Walter White

Metamfetamint gyártott egy volt kémiatanár az amerikai New Mexico államban. Az 56 éves John W. Gose beismerte tettét, számolt be kedden a Las Cruces Sun-News.

A férfit 2016. október 2-án tartóztatták le Las Crucesben, miután metamfetamin készítéséhez szükséges laboratóriumi felszerelést találtak az autójában. A hatóságok házkutatás után megállapították, hogy annyi hozzávaló volt a birtokában, amelyből szinte fél kilogram metamfetamint készíthetett volna, ennek eladásával pedig becslések szerint 44 800 dollárt kereshetett volna.Gose 8 és fél évig tanított egy El Paso-i iskolában, később pedig Las Cruces-ben. A helyi lap szerint több mint 20 év börtönt kaphat.

Az eset kísértetiesen hasonlít a Breaking Bad című népszerű tévésorozat történetére, amelyben Walter White kémiatanárt, aki éppen New Mexico legnagyobb városában, Albuquerque-ben tanít, rákkal diagnosztizálják és elkezd meatamfetamint gyártani és forgalmazni, hogy pénzt szerezzen a családja számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?