Többen megsérültek egy müncheni robbanásban

A bajor főváros tűzoltói szerint egy ember súlyosan, többen pedig könnyebben megsérültek a pályaudvar melletti építkezés közelében történt robbanásban.

„Négy ember megsérült egy robbanásban München főpályaudvarának közelében szerdán” – közölte a város tűzoltósága. A robbanást egy második világháborús bomba okozta, amiért a hatóságoknak le kellett állítaniuk az összes vonatjáratot.

A detonáció egy építkezésen történt a vasútállomás közelében, amikor a munkások fúrási munkálatokat végeztek – közölték a tűzoltók. „Hárman megsérültek, egyikük súlyosan” – jelentette az AFP hírügynökség.

A német Deutsche Bahn vasúttársaság közölte, hogy elővigyázatosságból felfüggesztette a vasúti közlekedést, mivel a robbanás egy híd közelében történt, amelyen minden, az állomásról induló és oda érkező vonatnak át kell haladnia.

Évente több mint 2000 tonna éles bombát és lőszert fedeznek fel Németországban, több mint 70 évvel a második világháború befejezése után. Brit és amerikai harci gépek 1,5 millió tonna bombával bombázták az országot, amely 600 ezer ember halálát okozta. A hivatalos becslések szerint a bombák 15 százaléka nem robbant fel, némelyik hat méter mélyen a földbe volt temetve.

2010-ben Göttingenben három rendőrségi tűzszerész halt meg, miközben egy 1000 kilós bomba hatástalanítására készültek. 2014-ben Euskirchenben egy építőmunkás vesztette életét, amikor a motoros lapátja egy elásott 4000 kilós bombába ütközött. 1994-ben három berlini építőmunkás halt meg hasonló balesetben.

Kapcsolódók

Kimaradt?