FRISSÍTVE – Szlovák elnökválasztás: Korcok és Pellegrini küzdenek a második fordulóban

Az előzetes felméréseknek megfelelően Ivan Korcok korábbi külügyminiszter és Peter Pellegrini volt miniszterelnök küzd meg Szlovákia államelnöki tisztségéért a választások második fordulójában.

A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 99,9 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 42,5 százalékon állt és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 37,1 százalékával, adta hírül a Reuters. 

Ivan Korcok | Fotó: Agerpres/EPA

Az arányok érdemben már nem változhatnak, így már biztos, hogy az államfőválasztás április 6-án esedékes második fordulójába ők ketten kerülnek – írta be az MTI. A vonatkozó szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

Az államfőválasztáson, mint ismeretes, magyar jelölt is volt. A szavazatok 85,61 százalékos feldolgozottsága mellett a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke, Forri Krisztián a voksok 3,3 százalékát szerezte meg, amivel Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke mögött a negyedik helyen állt.

A választáson a részvételi arány 50 százalékosnak mutatkozik, ami megfelel a szokott átlagnak. A választás hivatalos végeredményeinek nyilvánosságra hozatala vasárnap délutánra várható.

FRISSÍTÉS: A hivatalos eredmények alapján Korcok végül a leadott szavazatok 42,51 százalékával nyerte meg az államfőválasztás első fordulóját a voksok 37,2 százalékát begyűjtő Pellegrini előtt. Forró Krisztián a negyedik helyen maradt, a leadott szavazatok 2,9 százalékát szerezte meg.

Az MTI beszámolója alapján Korcok az eredményekre reagálva azt mondta: a második körben intenzívebben akar szólni a választók teljes politikai spektrumához. A kormánykoalíció azon választóihoz, akik nem értenek egyet azzal, hogy a jelenlegi kormány „merre húzza az országot” – idézte az atlantista irányultságú, Ukrajna erőteljesebb támogatása mellett állást foglaló és külügyminisztersége idején magyarellenes kijelentéseiről is elhíresült Ivan Korcok szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Pellegrini sikernek minősítette továbbjutását a második fordulóba, megjegyezve: az alapvető céljukat teljesítették. Rámutatott: a választás első fordulójának eredményei bebizonyították, hogy a választók többsége nem akarja, hogy az országnak liberális-progresszív elnöke legyen. A többség olyan államfőt akar, aki a nemzeti érdekek védelme mellett áll ki, nem húzza bele az országot az ukrajnai háborúba, hanem a békéről fog beszélni.

Forró Krisztián a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje az eredményekre adott első reakciójában a szlovák hírügynökségnek elismerte: az eredmények nem tükrözik az elvárásaikat, a ma7.sk, felvidéki magyar hírportálnak nyilatkozva pedig rámutatott: az eredmény jó arra, hogy láttassa a felvidéki magyar közösséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?