Spanyolországban öt halálos áldozata van egy idősotthonban keletkezett tűznek

Fotó: Agerpres/EPAEgy idősotthonban keletkezett tűzben öt ember vesztette életét szerdára virradó éjjel a spanyolországi Valencia melletti Moncada településen - közölték a helyi hatóságok.

A hivatalos tájékoztatás szerint tizenegyen szenvedtek füstmérgezést, három ember állapota súlyos, mindannyiukat kórházban ápolják.

A tűz keletkezésekor több mint nyolcvanan tartózkodtak az épületben, amelyet evakuálni kellett, huszonöt embert a tűzoltók menekítettek ki. A lángokat eloltották, azonban az idősotthon egyik szárnyát lakhatatlanná tette a katasztrófa.

Moncada polgármestere az Antena3 országos kereskedelmi tévécsatorna reggeli hírműsorában bejelentette: három napig tartó hivatalos gyászt rendelt el a településen a tragédia miatt, és szerda délben félárbocra eresztik a zászlókat az önkormányzat épületénél az áldozatok emlékére.

A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, de a jelek szerint az egyik bentlakó ágyától indulhatott ki - mondta Amparo Orts.

Sajtóhírek szerint feltehetően az egyik oxigénberendezés rövidzárlata vezethetett a tűzhöz.

Kapcsolódók

Kimaradt?