Sokk a bolgár utakon: egy férfi bugyiban felugrott a motorháztetőre

Sokkoló esetet élt át egy romániai család Bulgáriában: egy bedrogozott, alsóneműben lévő férfi hirtelen megjelent az autó előtt, majd rávetette magát a motorháztetőre. Az esetről készült videó tarol az interneten.

„Vigyázat a bulgáriai utakon! Hazafelé menet, körülbelül 20 kilométerre Ruszetől. Nem álltam meg és nem nyitottam ki az ajtókat, bár ez volt az első impulzus" – figyelmeztetett a bejegyzés szerzője.
A nő elmeséli, hogy férfi bolgár volt, hozzáteszi, utólag örül, hogy a döbbenet és felháborodás pillanataiban mégis úgy döntött, nem száll ki az autóból.

„A bejegyzés egy figyelmeztetés az autósoknak: legyenek óvatosak az utakon, fényes nappal is történhetnek bizarr dolgok. Nem riasztottuk a hatóságokat, mert nem akartunk a környéken maradni, megkönnyebbültünk, hogy a helyzet nem fokozódott, és jól vagyunk. Az illető bolgár volt, a közelben mások is voltak, a döbbenet és a felháborodás pillanataiban (a motorháztetőn ült!?) nagyon közel álltunk ahhoz, hogy kiszálljunk az autóból. Örülök, hogy nem tettem" – tette hozzá.
A nő azt is elmondta a fórumon, hogy 13 éve vezet ezen az úton, de ez az első alkalom, hogy ilyen történt vele. Nem tartja kizártnak, hogy biztosítási csalás állt a háttérben, vagy még rosszabb szándék. Hozzáteszi, ezentúl is Bulgárián keresztül mennek majd Görögországba, de azt tanácsolja, aki szintén így tesz, vezessen óvatosan, ne nyissa ki a gépkocsi ajtóját, és lehetőleg utazzon másokkal csoportban.

A közösségi médiában közzétett videóhoz több százan szóltak hozzá, egyesek szerint a „baleset” módszerrel, vagyis megrendezett balesettel próbálkozott a férfi. Ha megáll a gépkocsi, pénzt követel az utasoktól, hogy ne tegyen feljelentést, amiért „elgázolták”. Sokan mondják, hogy ez egy elterjedt módszer volt korábban, de mára már az autós fedélzeti kamerák elterjedésével ritkultak a hasonló esetek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?