Reagált a TikTok az EB ellene indított hivatalos eljárására

Nem fogad fizetett politikai hirdetéseket, és proaktívan eltávolítja a platform szabályait sértő tartalmakat, közölte a TikTok kedden (december 17-én) arra reagálva, hogy az Európai Bizottság hivatalos eljárást indított ellene a digitális szolgáltatásokról szóló törvény lehetséges megsértése miatt, miután a romániai választásokba való orosz beavatkozással kapcsolatos vádak fogalmazódtak meg.  

A TikTok keddi sajtóközleményben azt is kijelentette, hogy eddig is együttműködött az európai hatóságokkal, és ezt a jövőben is folytatni fogja a platform integritásával kapcsolatos aggályok kezelése érdekében. Mint írta, platformját világszerte 150 választás során védték meg, és hogy folyamatosan lépéseket tesz a közösségi hálózatos iparágat érintő kihívások kezelésére, számol be a Digi24.

Eltávolítják a „félretájékoztatásra, zaklatásra és gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályainkat sértő tartalmakat”, állítja a TikTok. | Fotó forrása: Unsplash

„A TikTok részletes tájékoztatást nyújtott ezekről az erőfeszítésekről az Európai Bizottságnak, és átláthatóan és nyilvánosan részleteztük határozott intézkedéseinket” – közölték a TikTok illetékesei, hozzátéve, hogy nem fogadnak fizetett politikai hirdetéseket, és proaktívan eltávolítják a „félretájékoztatásra, zaklatásra és gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályainkat sértő tartalmakat”.

„Továbbra is együttműködünk az Európai Bizottsággal, valamint a regionális és nemzeti hatóságokkal, hogy válaszoljunk a megkeresésekre és megvitassuk az aggályokat” – tették hozzá.

Mint írtuk, hivatalos eljárást indított kedden az Európai Bizottság a TikTok ellen a választási kockázatokkal kapcsolatban, esetleges mulasztásai miatt a Digitális Szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) betartásában. „Miután komoly jelek utalnak arra, hogy külföldi szereplők a TikTok segítségével beavatkoztak a romániai elnökválasztásba, most alaposan kivizsgáljuk, hogy a TikTok megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt”, hangsúlyozta a döntés kapcsán Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke. A vizsgálat megindításáról szóló határozat figyelembe veszi a román hatóságok által készített, titkosítás alól feloldott hírszerzési jelentésekből, valamint harmadik felek jelentéseiből származó információkat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?