Putyin: Oroszország több mint negyven országgal kötött katonai megállapodást

Oroszország több mint negyven afrikai országgal kötött katonai-műszaki együttműködésről szóló megállapodást – mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Az egyezmények a szóban forgó országok biztonságának, szuverenitásának és védelmi képességeinek megerősítését célozzák – tette hozzá az orosz vezető a szentpétervári Oroszország-Afrika-csúcstalálkozó második napján.

Fotó: Agerpres/EPA

Putyin megjegyezte: az afrikai országok képviselői aktívan részt vesznek az Oroszország által szervezett katonai-műszaki fórumokon és gyakorlatokon, ahol még alaposabban megismerhetik fegyvereit és elsajátíthatják használatukat.

Az orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország megerősíti diplomáciai jelenlétét Afrikában, új konzulátusokat és nagykövetségeket nyit, valamint bővíti a már meglévő képviseletek személyzetét.

A kétnapos csúcstalálkozón az afrikai kontinens 54 országából 49 képviselteti magát, de csak 17 ország állam- vagy kormányfői szinten. Ez kevesebb résztvevőt jelent, mint ahányan a 2019-es csúcstalálkozón megjelentek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?