Putyin: Moszkva kész az észszerű kompromisszumra

Oroszország kész észszerű kompromisszumokra az ukrajnai rendezés érdekében, de érdemi tárgyalások nem folynak – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának.

„Készek vagyunk kompromisszumokat keresni, készek vagyunk észszerű kompromisszumokat kötni. De nem akarok most részletekbe bocsátkozni, mert nincsenek érdemi tárgyalások, a szemben álló fél elutasítja ezeket” – mondta az államfő az MTI szerint.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a végkimenetnek mindenképp Oroszország javát kell szolgálnia, és a harctéri realitásokból kell kiindulnia. „És kétségtelen, hogy itt nem készülünk engedményeket tenni, nem lesznek cserealkuk” – hangsúlyozta.

Fotó: Agerpres/EPA

Emlékeztetett rá, hogy Törökország többször vállalta a közvetítő szerepét a felek között. Elmondta, hogy a török elnök tanácsadója, Ibrahim Kalin, a török Nemzeti Hírszerző Szervezet igazgatója közvetlenül New Yorkból hívta fel Jurij Usakov orosz elnöki külügyi tanácsadót, és javaslatot tett az ukrán fél nevében.

„Mi ebbe beleegyeztünk, de másnap az ukrán rezsim vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy nem fog tárgyalni” – mondta az orosz elnök.

„Ez irracionális viselkedés, amelyet nehéz kiszámítani. Így pedig nem lehet terveket készíteni. Ezért most arról beszélni, hogy megállapodunk-e valamiben és hogy miben tudnánk megállapodni, egyszerűen korai még” – nyilatkozott Putyin, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy tanulmányozni fogja a török fél által hozzá eljuttatott iratokat, de ehhez időre van szükség.

„Most Erdogan úr (…) ismét felújította arra vonatkozó javaslatait, hogy folytassuk a kapcsolattartást a fekete-tengeri hajózással és néhány más kérdéssel kapcsolatban” – mondta.

Az orosz elnök szerint még nem volt ideje megismerkedni ezekkel az anyagokkal a török fél részéről. „Mi ezt sohasem utasítottuk el. Egyszerűen mindig abból indultunk ki, hogy az orosz érdekeket minden megállapodásban tiszteletben kell tartani” – mondta.

„Amikor megegyeztünk – még egyszer megismétlem –, hogy folytatjuk a kapcsolattartást ebben a témában, egy nappal később az ukrán partnerek hirtelen kijelentették, hogy nem állnak készen. Ez egyszer és kétszer is megtörtént. Nos, végül is tisztáznunk kell, hogy készen állnak-e vagy sem, vagy hogy mire állnak készen” – mondta Putyin.

Putyin és Erdogan szerda este találkozott Kazanyban. Megbeszélésükön a hivatalos tájékoztatás szerint véleménycserét folytattak az ukrán válságról és a közel-keleti térségben fokozódó feszültségről. Szó esett az orosz-ukrán fogolycserék kérdéséról is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?