Párizsi olimpia: eddig 3500 veszélyes személyt iktattak ki

A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról – jelentette ki a francia belügyminiszter.

Gérald Darmanin közlését az insidethegames.biz portál idézte, kiemelve, hogy azon személyek kizárására, akik veszélyt jelenthetnek a játékok biztonságára, mintegy 770 ezer ellenőrzés eredményeként került sor. A tárcavezető közlése szerint az elutasítottak között „több tucat iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális" is volt, tájékoztat az MTI.Fotó: A párizsi olimpia hivatalos Facebook-oldalaDarmanin kitért rá, hogy a biztonsági lépések részeként április elején az olimpiai és paralimpiai játékokon közreműködni kívánók közül 800 önkéntes jelentkezőt utasítottak el, és ezer magánügynök alkalmazásától is eltekintettek.

Hozzátette, hogy az olimpiai lángot vinni akarók közül is többeket kiszűrtek, a fáklyás staféta tagjának jelentkezőket ellenőrizve 13 személyről derítették ki, hogy bűnözői hátterük van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?