Ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg időjárási, éghajlat és vízzel kapcsolatos katasztrófákban

A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg 11 778 tragikus eseményben, és a gazdaságot mintegy 4,3 ezer milliárd dollárnyi veszteség érte – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen kiadott jelentésében.

A WMO a hétfőn kezdődött, négyévente megrendezett Meteorológiai Világkongresszus előtt hozta nyilvánosságra az új adatokat a honlapján.

Bár a gazdasági veszteségek nőttek, a nemzetközi szervezet adatai szerint az elmúlt ötven évben az időben történő riasztásnak és a szervezett katasztrófavédelemnek köszönhetően csökkent a halálos áldozatok száma. A bejelentett halálesetek 90 százaléka a fejlődő országokban történt.

A mögöttünk álló 51 évben csak az Egyesült Államokat 1,7 ezer milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el, ami a világ gazdaságát érő veszteség 39 százalékát jelenti. Ugyanakkor a legszegényebb országok és a kis fejlődő szigetállamok aránytalanul nagy árat fizettek gazdaságuk méreteihez képest.

Fotó: Pexels

„Az időjárással, éghajlattal és vízzel kapcsolatos veszélyek sajnos a legsebezhetőbb közösségeket sújtják" – mutatott rá Petteri Taalas, a WMO főtitkára. Mint hozzátette: a múltban tíz és százezrek halálával kellett számolni, de a korai riasztásnak és a katasztrófavédelemnek köszönhetően ez az idő elmúlt. Példaként a közelmúltban Mianmarban és Bangladesben pusztító Mocha ciklont említette, és kiemelte, hogy a „korai figyelmeztetések életeket mentenek".

A WMO a katasztrófák „járványtanát" kutató központ (CRED) vészhelyzeti eseményekről vezetett adatbázisából merítette a jelentés adatait. A 2020-ban és 2021-ben feljegyzett 22 608 haláleset a halálozás további csökkenését jelzi az előző évtized éves átlagához képest. A gazdasági veszteségek növekedését ugyanakkor a viharkategóriának tulajdonították.

A WMO azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2027-re a korai előrejelző rendszert a világon mindenhol bevezessék. A hétfőn kezdődött kongresszuson ennek megoldási lehetőségeiről is tanácskoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?