Összeomlott a vonatközlekedés Nagy-Britanniában

A közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkol Nagy-Britanniában, az ország vonathálózatának csupán egyötöde üzemel a munkabeszüntetés miatt.

A brit közlekedési ágazat munkavállalóit képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA szerdára Nagy-Britannia-szerte sztrájkot hirdetett a fizetéssel, a munkakörülményekkel és a munkahelyi biztonsággal kapcsolatos, régóta tartó elégedetlenség miatt.

A munkabeszüntetés következtében az ország több pontján teljesen megszűnt a vasúti közlekedés, több londoni pályaudvarról délután kettő és négy óra között indultak az utolsó vonatok.

A brit koncessziós vasúti hálózatot megviselte a koronavírus-járvány enyhülése óta hirtelen megnövekedett közlekedési fellendülés. A pandémia alatti két évben a vasúti vállalatok állami támogatásból tartották fenn magukat, az egészségügyi intézkedések feloldásával és a turizmus újjáéledésével azonban a dolgozók már nehezen tudják ellátni a napi forgalommal kapcsolatos feladatokat.

Fotó: Wikipedia

A kormány által működtetett Network Rail infrastrukturális cég – amely Angliában, Skóciában és Walesben is több vasúti vonal fenntartója, és amelynek dolgozói ugyancsak csatlakoztak a szerdai sztrájkhoz – négy százalékos fizetésemelést ajánlott az RMT szakszervezetnek a mostanra már holtpontra jutott egyeztetéseket követően, s további négy százalékos emelést említett arra az esetre, ha munkavállalók elfogadják szerződésük bizonyos pontjainak módosítását.

Mick Lynch, az RMT főtitkára nyilatkozatában azt mondta: „a Network Rail nem módosított a legutóbbi fizetésemelési ajánlatán, és a vasúti vállalatok sem ajánlottak számunkra semmi újat”. A szakszervezet tagjai ezen okok miatt is “eltökéltebbek, mint bármikor korábban annak érdekében, hogy megkapják a megfelelő fizetésemelést, és hogy javuljanak a munkahelyi biztonsági és egyéb körülmények”.

Nem segíti a helyzetet, hogy Nagy-Britannia lakossága jelenleg 9,4 százalékos inflációval, több mint tíz éve stagnáló reálbérekkel és évtizedek óta a legsúlyosabb megélhetési válsággal küzd.

Grant Shapps, brit közlekedési miniszter azzal vádolta meg a szakszervezeteket, hogy a munkabeszüntetéssel „országszerte fennakadást okoznak több millió, keményen dolgozó ember mindennapi életében”, továbbá elítélte a szerdai sztrájk időzítését, amiért az szerinte szándékosan egybeesik az európai női labdarúgó-bajnokság elődöntőjével, valamint a nemzetközösségi játékok kezdetével.

A közvélemény megoszlik a közlekedési ágazat munkavállalóinak sztrájkjával kapcsolatban. A BBC brit közszolgálati média híroldalán beszámolt arról, hogy sokan együttéreznek a vasúti dolgozókkal, és támogatják a mozgalmat, a szerdai járattörlésekről azonban több utas sem értesült előre, ami miatt nem csak a munkába menők, de a nyaralók és a turisták tervei is felborultak.

A kormány a múlt havi sztrájkok után nemrégiben törvénymódosítást hajtott végre, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy alkalmi munkavállalókat foglalkoztassanak, akik a sztrájkoló dolgozók munkáját végzik el, ezzel csökkentve a munkabeszüntetés negatív hatásait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?