Orbán Viktor: Nehéz, izgalmas és komplikált két hónap előtt állunk

Orbán Viktor az ukrajnai béke esélyeit értékelve kijelentette: nagyon bízik a Donald Trump vezetésével felálló új washingtoni kormányzatban. Most azonban „szélcsendes idő” következik január 20-áig, az amerikai elnök ugyanis akkor lép majd hivatalba - mondta a magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök a 2025-re prognosztizált magyarországi gazdasági erősödés hátteréről beszélt elsőként - számolt be a Híradó portál. Orbán Viktor úgy vélte: az erősödéshez először is az kell, hogy vége legyen az ukrajnai háborúnak. A magyar gazdaság bajai ugyanis kivétel nélkül a háborúból, a háború következményeiből származnak. Az Európai Unió a háborúra rossz választ adott, a szankciók elhibázottnak és átgondolatlanok voltak. Emlékeztetett, hogy a szankciókat nem mi vetettük ki, hanem a brüsszeliek. A szankciók energiatermelés visszaeséséhez vezettek, ami inflációt és gazdasági visszaesést hozott.

Orbán Viktor kifejtette: az elmúlt 3 év történései emberi és keresztényi szempontból is azt mondatták vele, hogy vessünk véget a háborúnak, amelyben emberek ezrei, sőt százezrei halnak meg. Emellett – hangsúlyozta – van egy másik érvünk is, a magyar érv, hogy a háború a magyar emberek zsebe szempontjából, a gazdaságunk, a jövőnk, az életszínvonal szempontjából egy istencsapása.

A miniszterelnök szerint kellett egy főszereplő, aki akarja a békét, ezért volt szükség Donald Trump amerikai elnök visszatérésére. Mint mondta, erre alapozták a benyújtott békeköltségvetést.
„2025-ben történnek majd olyan dolgok Magyarországon, amik eddig még soha” – fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a 2025-ös költségvetés egy új gazdaságpolitikának a nyitányát jelenti, amellyel „lezárunk egy szakaszt”. Új perspektívákat nyit, reményt, lehetőségeket nyújt. Az új költségvetés a gazdaság kisebb szereplőire összpontosít, vagyis továbbra is elsősorban a családokra.

A kormány megduplázza a családi adókedvezményeket, másfelől komoly bértárgyalásokon van túl a munkaadókkal és a szakszervezetekkel, ugyanis szeretnék emelni a béreket – sorolta. Infláció volt, ami a gyakorlatban áremelkedéseket jelentett. Ez ellen az egyetlen segítség – amit egy kormány adni tud – az, ha lehetőséget teremt, hogy az emberek több pénzt keressenek, mert az árak akkor lesznek elviselhetőek, ha az emberek többet keresnek. Ezért nagyon fontos – mondta –, hogy egy nagyon magas, ambiciózus, többéves célt tűzött ki a kormány abban irányában, hogyan érjük el az egymillió forintos átlagjövedelmet Magyarországon.

A következő nagy akcióterv, illetve intézkedéscsomag a lakhatás támogatását célozza – hangsúlyozta. A 35 évnél fiatalabbak számára jövő évtől a munkaadójuk havi 150 ezer forintig lakhatási támogatást adhat, ami éves szinten mintegy 1 millió 800 ezer forint értéket jelent. Ha pedig egy fiatal saját lakást vásárol, annak a törlesztőrészletére is felhasználhatja ezt a támogatást.

Orbán Viktor szerint vissza kell szorítani és rá kell kényszeríteni a háborúpárti vezetőket egy értelmes párbeszédre Fotó: MTI

Orbán Viktor az ukrajnai béke esélyeit értékelve kijelentette: nagyon bízik a Donald Trump vezetésével felálló új washingtoni kormányzatban. Most azonban „szélcsendes idő” következik január 20-áig, az amerikai elnök ugyanis akkor lép majd hivatalba. A miniszterelnök emlékeztetett: nem az ő dolga, hogy az USA-ban folyó vitákat minősítse, de az alkotmányos rendszerüknek van egy furcsasága, hogy az elnököt novemberben megválasztották, de majd csak január 20-án lép hivatalba. Az a kérdés, hogy mi történik a két időpont között? Amerika a békepárti programot választotta, de akit megválasztottak (Donald Trump), ő is egy furcsa helyzetben van, hiszen még nem ő az elnök, nem tud elnökként intézkedni. Tehát nagyon nehéz, izgalmas és komplikált két hónap előtt állunk – összegzett a miniszterelnök.

„Nekünk azonban egyetlen dolgunk van, és nekünk nem az amerikaiak problémáját kell megoldanunk. Magyarország kormányának azon kell dolgozni, hogy Brüsszelben érjen el változást, mert attól, hogy Amerikában a békepárti harcostársunk győzött, attól még Brüsszelben nem következett be a változás. Mi az Európai Unió tagjai vagyunk, tehát egy békepárti fordulatot kell sürgetünk Brüsszelben, nehogy véletlenül az a gondolat szökjön szárba, hogy az amerikaiak nélkül is képesek folytatni ezt a háborút” – hangsúlyozta.

Vissza kell szorítani és rá kell kényszeríteni a háborúpárti vezetőket egy értelmes párbeszédre. Magyarországnak tehát tovább kell folytatni a békéért vívott küzdelmét, immáron Brüsszelben, de egy nagy várakozást keltő amerikai sikerrel a hátunk mögött. Mint mondta, ő lehetségesnek látta, és a kormányzati felelősség logikájába is belefért, hogy még a nyílt háború kontra béke csatározások ellenére is hazánk egy békepárti költségvetést nyújtson be.

Emlékeztetett: 10–15 évvel az Egyesült Államok és Európa gazdasági fejlődése fej-fej mellett haladt, az utolsó tízen-egynéhány évet nézve pedig az európai gazdaság 15 százalék körül növekedett, az amerikai viszont 65 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak elléptek mellettünk, és akkor még nem beszéltünk Kínáról, vagy az ázsiai feltörekvő gazdaságokról – mondta.

A múlt heti budapesti EU-csúcson bemutatott Draghi-jelentés mellbe vágta és döntéshozásra indította az európai vezetőket – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor arról beszélt: az Európai Központi Bank korábbi elnöke által – brüsszeli felkérésre – készített jelentés az európai gazdaságról kimondja, hogy Európa olyan úton jár, ami az öngyilkossággal azonos. Ez hozta létre azt a légkört, azt a pillanatot, amikor mindenki egyetértett abban, hogy ha tényleg így áll a helyzet, és ezt az unión belül mindenki által respektált Mario Draghi mondja, akkor komolyan kell venni, döntéseket kell hozni és el kell indulni annak végrehajtási ösvényén – mondta. Így jött létre a budapesti egyetértés és a budapesti nyilatkozat a versenyképességről, amit „váratlan módon simán el tudtunk fogadtatni minden tagállammal” – közölte Orbán Viktor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?