FRISSÍTVE - Orbán Moszkvában: az EU egyetlen vezetője sem akar háborút

Fotó: Agerpres/EPAMoszkvában fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki a megbeszélések során elmondta, látogatása „békemisszió” is, az EU részéről senki sem akar háborút Ukrajnában. 

Ukrajnával kapcsolatban Orbán Viktor azt hangoztatta Moszkvában, hogy a látogatása „békemisszió” is, az Európai Unió részéről „készen állunk egy ésszerű megállapodásra”, az EU egyetlen vezetője sem akar háborút. Vlagyimir Putyin emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi biztonság tekintetében Moszkva elküldte javaslatait a NATO-nak és az Egyesült Államoknak is.

A magyar modellt tudja ajánlani

A magyar kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően kiemelte: mindez különösen igaz a közép-európaiakra. „Mi úgy értelmezzük a történelmet, hogy amikor a Kelet és a Nyugat között konfliktus jött létre, akkor Közép-Európa mindig rajtavesztett” – fogalmazott. Közölte: a hidegháború évei „számunkra komoly keserűséget és sok szenvedést jelentettek”, ezért a magyarok és a közép-európaiak általában is abban érdekeltek, hogy a feszültséget Kelet és Nyugat között csökkentsék, és mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a feszültség alábbhagyjon, és nehogy visszatérjen a hidegháború. A miniszterelnök hangsúlyozta: ehhez tárgyalásokra és párbeszédre van szükség, és üdvözlendő, hogy „Oroszország és a nyugati szövetségeseink között zajlik a párbeszéd”. Amit „mi tudunk ajánlani, az a magyar modell”: Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, közben pedig kiváló kapcsolatokat ápol Oroszországgal - magyarázta. Hozzátette: ehhez kölcsönös tiszteletre van szükség.

Putyin: Magyarország fontos partnere Oroszországnak Európában

Magyarország fontos partnere Oroszországnak Európában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott, mintegy ötórás találkozót követő sajtótájékoztatón.

Vlagyimir  Putyin azt mondta: a koronavírus-járvány ellenére a két ország közötti áruforgalom a tavalyi év tizenegy hónapjában 30 százalékkal nőtt, 5,5 milliárd dollárt tett ki. A kölcsönös beruházások értéke eléri az egymilliárd dollárt - tette hozzá. Eredményesen, hatékonyan dolgozik az orosz-magyar gazdasági együttműködési kormányközi bizottság is - jegyezte meg az orosz elnök.

Magyarország az orosz-magyar gázszállítási szerződésben szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni - mondta a magyar miniszterelnök. Putyin kijelentette, biztonságot, hosszú távú stabilitást nyújt Magyarországnak a 2036-ig szóló orosz-magyar gázszállítási szerződés. Hozzátette, az is fontos, hogy Magyarország jóval olcsóbban vásárolja a gázt, mint a világpiaci ár. Orbán Viktor szintén nagyon fontosnak nevezte a megállapodást, és jelezte, hogy szeretne az abban szereplő mennyiség mértékének megemeléséről is tárgyalni. Európában energiaválság van, ezért különösen jelentős a hosszú távú megállapodás - hangoztatta.

A magyar miniszterelnök köszönetét fejezte ki vendéglátójának a koronavírus elleni vakcinák szállítását illetően is, és hangoztatta, hogy az orosz oltóanyaggal 900 ezer magyart oltottak be. A nehéz idők ellenére a tavalyi volt a legsikeresebb év a kétoldalú együttműködésében - tette hozzá Orbán Viktor, és a két nagy kihívás éppen a koronavírus-járvány és az energiaellátás volt. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 13 éve találkoztak először, ez már a 12. találkozójuk, ami ritkaság. Az elmúlt 13 évből „nekünk kettőnknek van a leghosszabb emlékezete az EU és Oroszország viszonylatában” – fogalmazott.

A közelgő magyar választásra kitérve, egyetértettek abban, hogy azt követően is még sokáig szeretnének együttműködni. „Szeretnék nyerni, jó reményeim vannak arra, hogy hosszú évekig működhetünk együtt” – jelentette ki Orbán Viktor. Putyin úgy fogalmazott, hogy sok mindent tettek együtt, ami a nép javát szolgálja, és nagyon reméli, hogy ezt a munkát folytatni tudják.

Mindketten méltatták a közös munkát a gazdaság más területein is. Orbán Viktor egyebek között leszögezte, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatos együttműködés "ragyogóan halad", a magyar beruházások, amelyeket az orosz kormány is engedélyezett, megtörténtek. E téren is vannak újabb javaslatai az együttműködés fejlesztésére - tette hozzá.

Vlagyimir Putyin hangoztatta, hogy a kétoldalú külkereskedelmi áruforgalom a tavalyi első 11 hónapban 30 százalékkal nőtt. Az atomenergetika mellett a gépipar területén is fontos projektek zajlanak a két ország között - hangoztatta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?