Nyolc embert mentettek ki élve a romok alól egy héttel a törökországi földrengés után

Egy 6 éves kislány, egy 12 éves kisfiú és egy 70 éves nő is azok között a túlélők között van, akik több mint egy hetet töltöttek a romok alatt a törökországi és szíriai földrengés után. Összesen nyolc embert szabadítottak ki a romok alól hétfőn a mentőcsapatok.

A hétfőn kimentett nyolc ember több mint 170 órát töltött a romok alatt, ami valóságos csodának számít, ugyanis az úgynevezett „túlélési ablak” 72 órából áll, ezután a hideg, a víz- és élelemhiány miatt a törmelékek alá szorult emberek esélye az életben maradásra egyre inkább csökken.

Három gyereket mentettek ki egy héttel a földrengés után, a Hatay tartományban levő Antakia városában, amit nagymértékben érintett a természeti katasztrófa: itt találták meg a romok alatt rekedt 12 éves Kaant, aki 182 órát töltött az összedőlt lakóház alatt. A mentőcsapatok sikeresen kihúzták a fiút a romok alól, majd a kórházba szállították ellátásra – számolt be a török Anadolu hírügynökség.Csoda, hogy ennyi idő után még találnak túlélőket | Fotó: Agerpres/EPA

Egy 10 éves kislányt is sikerült a mentőcsapatoknak élve kihozni egy épület romjai alól, a dél-törökországi Kahramanmaras tartományában. 178 óra után mentették ki élve a 6 éves Miray-t egy összedőlt lakóépület romjai közül. „Nagy az Isten!” – kiáltották a mentőcsapat tagjai, akik megtalálták a még életben levő lányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A földrengés epicentrumának közelében fekvő Gaziantep és Hatay városából három nőt szabadítottak ki a romok alól a mentőcsapatok, köztük egy 70 éves asszonyt, aki harmadik emeleti lakásának romjai közé volt beszorulva. Vasárnap este pedig egy férfi kimentését közvetítették élőben, aki, miután kiszabadították, megölelte a mentőcsapat tagjait.

A február 6-án Törökországot és Szíriát sújtó heves földrengés halálos áldozatainak száma a legfrissebb hivatalos jelentések szerint 39 ezer fölé emelkedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?