Négy év háború: Ukrajna özvegyek és árvák nemzetévé válik, súlyos demográfiai katasztrófa fenyeget
A háború negyedik évfordulójához közeledve Ukrajna példátlan demográfiai válsággal néz szembe. A születésszám meredeken zuhan, egyre több pár küzd termékenységi problémákkal, vagy halasztja a gyermekvállalást. Eközben a fronton folyamatosak a veszteségek, és milliók telepedtek le külföldön menekültként. Az eredmény a világ egyik legsúlyosabb népesedési krízise – számolt be róla a CNN alapján a News.ro.
„Ez katasztrófa” – mondta a hírtelevíziónak Ella Libanova ukrán demográfus. Hangsúlyozta: egyetlen ország sem létezhet emberek nélkül. Már a háború előtt is alacsony volt az ország népsűrűsége, ráadásul rendkívül egyenlőtlen eloszlásban.

A szakértő becslése szerint a háború kezdete óta Ukrajna mintegy tízmillió embert veszített el – ebbe beletartoznak az elesettek, az országot elhagyók, valamint azok is, akik az Oroszország által megszállt területeken élnek. Bár a születésszám évek óta csökken – ami egész Európában megfigyelhető tendencia –, mostanra gyakorlatilag nullára esett vissza.
A háború ára: termékenységi problémák és egészségügyi kockázatok
Oroszország agressziója milliókat kényszerített arra, hogy felfüggesszék életüket. Sok nő számára azonban a halogatás súlyos következményekkel járhat.
Dr. Valerij Zukin, az ukrán reprodukciós orvoslás egyik úttörője szerint a háború pusztító hatással van a termékenységi mutatókra. Elmondása szerint egyre több a komplikáció, a fejlődési rendellenesség és a kihordási nehézség. A rutinszerű genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a kromoszóma-rendellenességek előfordulása meredeken emelkedett a háború kezdete óta.
Dr. Alla Baranenko, a Nadiia klinika reprodukciós specialistája arról számolt be, hogy egyre gyakoribb a korai menopauza fiatalabb nőknél is. Mint mondta, romlott a petesejtek minősége és csökkent a számuk – nemcsak a pácienseknél, hanem az egészséges donoroknál is. Hozzátette: a férfiak spermaképe is romlott, különösen a frontról visszatérők esetében. A szakember szerint a tartós stressz és a háborús életkörülmények egyaránt hozzájárulnak a negatív változásokhoz.
Egy nemzet özvegyekkel és árvákkal
Ukrajna nem közöl hivatalos adatokat a katonai veszteségekről, de a washingtoni székhelyű Center for Strategic and International Studies januári jelentése szerint az átfogó orosz invázió négy éve alatt 100–140 ezer ukrán veszíthette életét.
A viszonylag magas besorozási korhatár és a legfiatalabbak frontszolgálat alóli mentessége miatt az ukrán katonák átlagéletkora mintegy 43 év – jóval magasabb, mint sok nyugati országban. Emiatt a fronton elesettek többsége házas és gyermekes, így az ország egyre inkább özvegyek és árvák nemzetévé válik. A hivatalos statisztikák szerint jelenleg 59 ezer gyermek él Ukrajnában biológiai szülei nélkül, többségük nevelőcsaládban.
Milliók külföldön, bizonytalan hazatérés
A 2022 február 24-én kezdődött teljes körű háború óta mintegy hatmillió ember – többségük fiatal nő és gyermek – menekült külföldre, és hivatalosan is regisztrált menekültként él más országokban. A többség továbbra is külföldön maradt, és Ella Libanova szerint minél tovább húzódik a konfliktus, annál kisebb az esély a hazatérésükre.
„Minden egyes hónappal nő a pusztítás mértéke, miközben a háborús emigránsaink egyre inkább beilleszkednek új életükbe külföldön. Egyre kevesebben térnek vissza” – fogalmazott a demográfus.
Négy év háború után Ukrajna nemcsak területi és gazdasági veszteségekkel küzd, hanem egy olyan mély demográfiai válsággal is, amelynek hatásai évtizedekig meghatározhatják az ország jövőjét.
CSAK SAJÁT