Nagy port kavart Trump videója – Majmokként ábrázolta az Obama házaspárt (VIDEÓ)

„Ennél már nincs lejjebb” – írta a Republicans Against Trump nevű X-oldal arra a rövid videórészletre reagálva, amelyben Donald Trump majmokként ábrázolta Barack és Michelle Obamát. A felvétel a demokratáknál is kiverte a biztosítékot, de még a republikánus oldalon is éles bírálatokat váltott ki, Obama egykori bizalmasa szintén reagált.

Az Index beszámolója szerint Donald Trump pénteken osztotta meg a videót, amelynek végén Barack és Michelle Obama majmokként jelennek meg. A felvétel még republikánus körökben is felháborodást keltett.

Donald Trump szerint ez csak egy mémvideó része  | Fotó: TMZ

Barack Obama korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, Ben Rhodes egy X-bejegyzésben reagált. Üzenetében azt írta, Trumpot kísértse az a gondolat, hogy a jövőben az Egyesült Államok polgárai Obamára tisztelettel és szeretettel fognak emlékezni, míg Trump szégyenfoltként marad meg az emberek szemében.

Az Egyesült Államok elnöke pénteken a Truth Social közösségi oldalon tette közzé a videót, amely a 2020-as elnökválasztással foglalkozik. A felvétel Trump állítását erősíti, miszerint választási csalás történt, és ezért győzhetett Joe Biden az előző ciklusban.

A videó végén, egy nagyon rövid időre, egy mesterséges intelligenciával generált kép látható, amelyen Barack Obama és felesége, Michelle majmokként vannak ábrázolva.

A videót közben törölték Donald Trump Truth Social oldaláról. A Fehér Ház szerint a tartalom csak véletlenül került ki az oldalra, és csupán egy mémvideó része. Eközben Kalifornia demokrata kormányzója „undorító viselkedéssel” vádolja az amerikai elnököt.

Kapcsolódók

Kimaradt?