Mit lehet tudni a Trump elleni merényletet elkövető fiatalról?

Egy hajszálon múlott Donald Trump élete, a jobb fülét súrolta a golyó, amelyet a 20 éves Thomas Matthew Crooks lőtt ki egy félautomata fegyverből. A republikánusok államfőjelöltje elleni megdöbbentő merénylet okai egyelőre ismeretlenek.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a volt amerikai elnökre a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésén lőttek rá. A fegyveres több lövést adott le egy a gyűlés lezárt területén kívül eső magas épületről. Trump jól van, nem szenvedett komoly sérülést, ugyanakkor a rendezvény egyik részvevője meghalt, további két személy pedig súlyosan megsebesült.

Fotó: Agerpres

A merénylőt még a helyszínen megölték a titkoszolgálat emberei, nem sokkal később pedig a DNS-minta alapján azonosították is.

Thomas Matthew Crooks, egy 20 éves fiatal adta le a lövéseket. A Butletől mintegy 70 km-re található Bethel Parkban élt, két évvel ezelőtt diplomázott a helyi középiskolában. A helyi lap szerint még 500 dolláros „népszerűségi díjat” is kapott egy tudományos körtől. Az amerikai sajtó szerint republikánusként volt bejegyezve, de tavaly állítólag 15 dollárt adományozott egy liberális csoportnak, amely a demokrata politikusok kampányához gyűjtött pénzt. Mivel a legutóbbi elnökválasztáskor még nem számított felnőttnek, idén szavazhatott volna először. Büntetlen előéletű volt,

A hatóságok nyomoznak, hogy kiderítsék milyen indíttatásból követte el tettét. Apja, az 53 éves Matthew Crooks a CNN-nek azt mondta, hogy ő is próbálja megfejteni, hogy mi történt, de előbb a hatóságokkal beszél, mielőtt fiáról bármit is mondana a sajtónak.

A The Patriots Oasis nevű X-oldalra, mint írtuk, felkerült egy videó, amelyen állítólag Thomas Matthew Crooks beszél arról, hogy gyűlöli a republikánusokat, gyűlöli Trumpot. „Rossz emberrel kezdtetek ki” – fogalmazott, de a felvétel valódiságát nem erősítették meg.

A Wall Street Journal közben rendőrségi forrásoktól megtudta, hogy a merénylő autójában robbanószert találtak. A fegyvert, amit használt egy AR típusú puska volt, amit apja vásárolt.

A közösségi oldalakon szétterjedt videófelvételeken jól látható, amint egy személy egy épület tetején hasal fegyverrel a kezében. Szemtanúk a BBC-nek azt mondták, hogy még a rendőrségnek is megmutatták a felvételt a helyszínen, furcsállva, hogy adott körülmények között Trump továbbra is a színpadon áll.

Az eset kapcsán eddig már két szenátor is nyomozást követelt annak érdekében, hogy fény derüljön, hogyan férkőzhetett a merénylő alig 138 méteres közelségbe Trumphoz. Hogyan lőhetett rá úgy, hogy többen is észrevették, a biztonsági erők viszont nem.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?