Minden tisztségtől megfoszthatja Ukrajna a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat

Ukrajna megtilthatja a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban. Az intézkedés az eddigieknél is durvábban diszkriminálhatja a kárpátaljai magyarságot.

Az ukrán elnök csütörtök este rendeletben életbe léptette az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) február 26-án hozott határozatát. Ez előírja, hogy a kormánynak a Központi Választási Bizottsággal (CVK) és az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) együttműködésben két hónapon belül elemeznie kell az ukrán jogszabályokat a kettős, illetve többes állampolgárságot érintően, és meg kell állapítania: okoz-e jogi kockázatot valamely állami, politikai pozíció betöltése az ország számára az ukránon kívül más állampolgársággal is rendelkező személy esetében.

Ezt követően a kormánynak hat hónapon belül törvényjavaslatokat kell a parlament elé terjesztenie mérlegelésre, amelyekben már szerepel, mely politikai tisztségek, állami funkciók, stratégiai intézmények vezetői posztjának betöltése nem megengedett kettős, illetve többes állampolgárok számára, különösen az államtitkokhoz való hozzáférés lehetősége miatt.

Az elnöki rendelet a gyakorlatban a kelet-ukrajnai orosz-ukrán kettős állampolgárok mellett rendkívül súlyosan érinti a kárpátaljai magyarságot – írja a Telex. A kettős állampolgárság felvételének lehetőségével ugyanis az összes határon túli magyar közösség közül arányaiban Kárpátalján éltek a legtöbben.

Bár hivatalosan most sem lehet tudni, hogy kinek van akár a KMKSZ-ben (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), akár az UMDSZ-ben (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség), akár egy kárpátaljai falu képviselőtestületében magyar állampolgársága, az ukrán titkosszolgálatnak most már a jogi eszközei is megvannak arra, hogy ezt felderítse.

(Címlapfotó forrása: karpatalja.net)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?