„Mi vagyunk a ház urai itt”

Fotó: Twitter/Itamar BengvirEllátogatott a jeruzsálem-óvárosi Templom-hegyre vasárnap reggel Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter, az ultranacionalista Zsidó Erő párt elnöke, ami ismét kiváltotta arab országok és a Palesztin Hatóság tiltakozását - jelentette a helyi média.

„Mi vagyunk a ház urai itt” – jelentette ki a miniszter azon a helyen, amely szent mind a muszlimok, mind a keresztények, mind a zsidók számára, és amelyen az Al-Aksza mecset áll. Bengvír csütörtökön, a Jeruzsálem-napon még tartózkodott attól a kényes lépéstől, hogy ellátogasson ide. „Nem törődünk a Hamász fenyegetéseivel, mi vagyunk minden terület tulajdonosai egész Jeruzsálemben és Izraelben” – tette hozzá a szélsőségesen jobboldali politikus, a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezetre utalva, amely ellenlépésekkel fenyegette meg Izraelt arra az esetre, ha meg akarná változtatni a Templom-hegy status quó-ját, vagyis az eddigi megállapodásoknak megfelelő viszonyokat.

Bengvír a ynet hírportál értesülése szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök tudtával ment fel a szent helyre, és ott dicsérte a rendőrség munkáját, valamint több pénzügyi forrást sürgetett a pártja felügyelete alatt álló galileai és Negev-sivatagi fejlesztésekre.

Nabil Abu Rudeine, a Palesztin Hatóság elnöki szóvivője az Al-Aksza mecset elleni kihívó támadásnak nevezte Bengvir látogatását. Jordánia külügyminisztériuma "elítélendő provokatív lépésként, veszélyes és elfogadhatatlan eszkalációként" jellemezte Bengvír reggeli sétáját az Aranykupolás mecset és az Al-Aksza mecset körül. Egyiptom pedig, amely Jordániához hasonlóan békeszerződést kötött Izraellel, szintén elítélte az izraeli belbiztonsági minisztert provokatív cselekedete miatt.

Bengvír legutóbb januárban járt a Templom-hegyen, akkor ezzel a lépéssel magára zúdította az arab világ haragját, és Jordánia berendelte az ammáni külügyminisztériumba Izrael nagykövetét.

A hagyomány szerint a Templom-hegyen állt Salamon temploma, amelyet időszámításunk előtt 586-ban a babiloniak leromboltak, majd a zsidók a VI. század végén újjáépítettek, de Krisztus után 70-ben a rómaiak a második templomot is lerombolták. Az egykori zsidó szentély helyén az iszlám hódítás után a Sziklamecset és az Al- Aksza mecset épült fel, utóbbi az iszlám vallás harmadik legszentebb helye a mekkai és medinai szent helyek után. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, benne az óvárost. A status quo szerint a Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, és ott csak ők gyakorolhatják vallásukat, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel.

Kapcsolódók

Kimaradt?