banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Hadműveletet indított az izraeli hadsereg a Gázai övezetben

Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét – jelentette a helyi média.
 
Pénteken délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.Fotó: Agerpres/EPAAz izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket.
 

FRISSÍTÉS Gázai egészségügy-minisztérium: civilek is meghaltak

 
A gázai egészségügy-minisztérium szerint civilek is meghaltak az övezet elleni pénteki izraeli rakétacspásokban: a minisztérium összesen tíz halottról – közöttük egy ötéves kislányról – és ötvenöt sebesültről számolt be.
 
Izraeli becslések szerint az izraeli hadsereg tizenöt fegyverest ölt meg az Iszlám Dzsihád terrorszervezet elleni támadásban.
 

Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy az iszlamista szervezet elleni művelet folytatódik.

Az Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok által terrorszervezetnek tartott Iszlám Dzsihád megerősítette egyik katonai parancsnoka, Tajszir Dzsabari halálát.

Szemtanúk és palesztin biztonsági források több légicsapásról számoltak be az AFP francia hírügynökségnek Gáza központjában és Hán-Júniszban. Gázában az AFP tudósítója sebesültek evakuálásának, valamint tüzek miatt a tűzoltók érkezésének a szemtanúja volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?