FRISSÍTVE - Megtalálták a Titanic mellett eltűnt tengeralattjáró roncsait, az utasai mind odavesztek

Megtalálták csütörtökön a Titanic közelében vasárnap eltűnt tengeralattjáró, a Titan roncsait – írja a CNN alapján a 24.hu. A hírt az Egyesült Államok partiőrsége is megerősítette. FRISSÍTÉS: Meghaltak a Titanic közelében eltűnt Titan merülőhajó utasai - közölte csütörtökön este az OceanGate üzemeltető vállalat. 

A partiőrség csütörtökön délután közölte, hogy egy távirányítású, kanadai gyártmányú mentőrobot (ROV) törmelékmezőt észlelt a Titanic roncsának közelében. Ekkor még nem adtak hivatalos tájékoztatást arról, hogy a ez kapcsolatban állhat-e az eltűnt tengeralattjáróval, ám egy mentési művelethez közel álló forrásra hivatkozva a Sky News azt írta, hogy megtalálták a tengeralattjáró talpát, illetve hátsó burkolatának egy darabját.

A CNN által megtekintett hivatalos feljegyzések szerint a törmelékek az eltűnt tengeralattjáróból származnak. A roncsot az óceán fenekén találták meg, nagyjából 500 méterre a Titanic orrától.

A tengeralattjáró vélhetően összeroppant, majd darabokra szakadt a mélytengeri nyomás miatt. A járműben öten utaztak: az áldozatok között van a turisták mellett egy brit milliárdos, egy felfedező és egy francia Titanic-szakértő is.

Fotó: Ocean Gate

A keresést folytatják a tengeralattjáró kapszulája után, melyben a legénység tartózkodott. Azt lehetett tudni, hogy a tengeralattjárón legfeljebb négy napra, vagyis 96 órára elegendő oxigén állt rendelkezésre. Ez az időablak csütörtök délután, dél és kettő óra között járt le.

FRISSÍTÉS: Meghaltak a Titanic közelében eltűnt Titan merülőhajó utasai - közölte csütörtökön este az OceanGate üzemeltető vállalat. A cég egyben részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, egyben köszönetet mondott a kereső akcióban résztvevőknek erőfeszítéseikért – írja az ATV
„Sajnálattal úgy gondoljuk, hogy vezérigazgatónk, Stockton Rush, Shahzada Dawood és fia, Suleman Dawood, valamint Paul-Henri Nargeolet odavesztek. Ezek a férfiak igazi felfedezők voltak, akik különleges kalandszellemmel és a világ óceánjainak felfedezésére és védelmére irányuló mély elhivatottsággal rendelkeztek" – olvasható a vállalatnak a BBC honlapján megjelent közleményében.

Mint már beszámoltunk róla, a BBC volt az, amelyik hétfőn értesült a búvárhajó eltűnéséről, valamint arról, hogy a bostoni partiőrség nagy erőkkel próbálja felkutatni az Atlanti-óceánban eltűnt járművet. Azóta az is kiderült, hogy vasárnap, merülése után nagyjából 1 óra 45 perc elteltével veszett nyoma. A búvárhajón ugyanakkor mindössze 70-96 órára elegendő az oxigén, ezért az idő előrehaladtával egyre kritikusabbá válik a mentőakció sikere. A nemzetközi sajtóbeszámolók alapján, ha a búrvárhajó fel is tudna jönni a felszínre, a bennrekedt utasok csakis külső segítséggel tudnak kijutni. A szakemberek arra is rámutattak, hogy amennyiben a jármű túl mélyre süllyedt, az tovább bonyolítja a mentést.

A 1912-ben elsüllyed Titanic roncsaira, mint ismeretes, 1985-ben bukkantak rá a kanadai Új-Fundland partjaitól mintegy 600 km-re. Nagyjából 3800 méteres mélységben található, és a tudományos céllal szervezett merüléseken túlmenően ilyen kereskedelmi búvárhajók is szállítanak turistákat a híres óceánjáró maradványaihoz.

Az OceanGate Expedition búvárhajója, a Titán egy kicsiny, kapszulaszerű jármű volt, amelyről kiderült, hogy korábban nem tesztelték és nem is hitelesítették a mélytengeri merülésre. Szakértők egy csoportja már évekkel ezelőtt figyelmeztette a vállalatot, hogy tragédia is bekövetkezhet a merülés során. A cég éppen ezért saját felelősségre tett nyilatkozatot is aláíratott utasaival, amelyben vállalták, hogy akár az életükkel is fizethetnek a rendkívüli kalandért. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?