Meghalt II. Konsztantin volt görög király

82 éves korában kedden elhunyt II. Konsztantin volt görög király Athénban – közölte a görög sajtó.

Az egykori uralkodó egészségi állapota agyvérzéseket és egy súlyos tüdőgyulladást követően az utóbbi hetekben egyre rosszabbra fordult. Görög kormányzati források szerint II. Konsztantint Athén északi részén, családja egykori nyári rezidenciájának erdős területén helyezik majd örök nyugalomra.

II. Konsztantin volt Görögország utolsó királya, 1964-ben lépett trónra. Rövid uralkodása alatt a hadsereg átvette a hatalmat, a király ellenpuccsa pedig kudarcba fulladt és száműzetésbe kényszerült. A katonai hatalom 1973-ban eltörölte a monarchiát, amit egy saját népszavazással fogadtatott el. A junta bukását követően, egy 1974-ben tartott újabb referendum is megerősítette a monarchia eltörlését.

II. Konsztantin 2013-ig családjával Londonban élt, az év májusában költöztek vissza Görögországba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?