Megállítani, megtörni, megbénítani: így védené a NATO Európát egy esetleges támadás esetén
A NATO európai főparancsnoka Varsóban ismertette, hogyan akadályozná meg a szövetség egy külső támadás sikerét. A hadvezető háromlépcsős katonai koncepciója nemcsak a határok védelmével számol, hanem az ellenséges utánpótlási és vezetési rendszerek elleni csapásokkal is.
Alexus Grynkewich amerikai tábornok, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka október 12-én Varsóban szokatlanul konkrétan beszélt egy keletről érkező támadás elhárításáról. A szövetség nem csupán visszafoglalná az esetleg elveszített területeket, hanem már a támadás kezdetétől megakadályozná az ellenség előrenyomulását, szükség esetén pedig a hadműveletet fenntartó katonai rendszert is megbénítaná.

A négycsillagos légierőtábornok a NATO győzelmi elképzeléseként mutatta be a három angol szóval leírt megközelítést: block, blunt, break (megállítani, megtörni, megbénítani). Az első szakaszban a szövetséges erők feltartóztatnák a betörést, a légierő, a haditengerészet és a kiberműveleti képességek támogatásával. A második szakasz megtörné az ellenség lendületét, a harmadik az offenzívát fenntartó katonai rendszert.
A háromlépcsős elképzelés különösen a balti államok biztonsága szempontjából fontos, hiszen már egy kisebb határ menti térség esetleges orosz elfoglalása is súlyos politikai dilemmát teremthetne a szövetségnek. Moszkva megpróbálhatná kész helyzet elé állítani a tagállamokat, majd az eszkaláció veszélyével visszatartani őket az ellentámadástól. Grynkewich szerint ezt a lehetőséget már a támadás kezdetén el kell venni.
A varsói beszéd ugyanakkor nem teljesen új NATO-doktrína születését jelenti. A szövetség a 2023-as vilniusi csúcson elfogadta a hidegháború óta legrészletesebb regionális védelmi terveit, és már akkor vállalta minden tagállami terület védelmét. A mostani újdonság inkább a katonai logika nyilvános ismertetése: a tábornok szerint a titkosított koncepciót mintegy három hónapja véglegesítették, a közös megközelítés mögött pedig mind a 32 tagállam felsorakozott.
A legnagyobb figyelmet a harmadik: „megbénítani”nevű szakasz váltotta ki
Grynkewich szerint a NATO nem érhetné be azzal, hogy a határnál állítja meg a támadó alakulatokat: az utánpótlást, az irányítást és a kommunikációt biztosító rendszereket is támadhatná, ha az offenzíva folytatódik. Ezzel az ellenséges parancsnokok elveszíthetnék az összeköttetést csapataikkal, az egységek pedig nem jutnának hozzá a hadművelet folytatásához szükséges utánpótláshoz. A tábornok által nyilvánosan ismertetett elveknél konkrétabb katonai forgatókönyv rajzolódik ki a Wall Street Journal beszámolójából. A lap szerint egy orosz támadásra adott válaszban nagy hatótávolságú fegyverekkel csapásokat mérhetnének Kalinyingrádban, Szentpétervár közelében és Belaruszban lévő katonai vezetési pontokra, illetve légvédelmi rendszerekre. Ezzel gyengítenék az orosz légvédelmet, és támogatnák a szövetséges szárazföldi erők ellentámadását. Ezek azonban sajtóban ismertetett lehetséges célpontok, nem nyilvánosságra hozott, automatikus csapásparancsok.
Az ukrajnai háború tapasztalatai is formálják az elképzelést: drónok, földi robotok és érzékelők segítenék egy olyan előretolt védelmi övezet kialakítását, amely már a megközelítés során felderíti és lassítja a támadókat. Az olcsóbb, nagy számban bevethető eszközök a hagyományos fegyvereket egészítenék ki. A NATO tagállamai júliusban öt évre több mint 40 milliárd dollárnyi drónelhárítási beruházást jelentettek be.
Kapcsolódó
A nemzeti haderők összehangolásához azonban a korszerű fegyverzet önmagában kevés. A Wall Street Journal által ismertetett tervekben közös digitális hálózat kapcsolná össze a felderítést, a célkijelölést és a szövetséges fegyverrendszereket, hogy a katonai információk gyorsan eljuthassanak a döntéshozókhoz. Az elképzeléseket hadgyakorlatokon is próbára teszik: az októberi Steadfast Duel gyakorlaton több mint húszezer katona vesz részt.
Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző szerint az általános háborús figyelmeztetéseknél sokkal erősebb üzenet a konkrét katonai válasz felvázolása. Az elrettentésnek ugyanis két különböző logikája van: az egyik azt üzeni, hogy a támadó nem képes elérni területi céljait, a másik azt, hogy az agresszióért súlyos katonai árat fizetne. Grynkewich mindkettővel a támadás katonai értelmetlenségét kívánja bizonyítani.

A határozott üzenet azonban nem jelenti azt, hogy a NATO Oroszország teljes katonai legyőzését tűzné ki célul. A tábornok külön hangsúlyozta: „Nem az ellenfél stratégiai vereségének kikényszerítésére törekszünk, hanem a támadás megállítására”. Az orosz hátországban lévő katonai célpontok elleni csapások a nukleáris eszkaláció kockázatát is hordozzák, ezért egy valódi konfliktusban a politikai döntések legalább olyan fontosak volnának, mint a hadműveleti tervek.
Az elrettentés hitelességét a rendelkezésre álló katonák, lőszerek és légvédelmi rendszerek mennyisége is meghatározza. A legtöbb NATO-tagállamnak ma is gondot okoz a drónfenyegetések felismerése, miközben más hadszínterek az amerikai fegyverkészleteket is apasztják. Grynkewich Varsóban nem állította, hogy a háború elkerülhetetlen, ellenkezőleg: a felkészülést nevezte a béke megőrzése egyik feltételének.
Románia is erősíti hadiiparát: új lőszergyártási szerződéseket kötöttek
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter október 13-án jelentette be, hogy a román védelmi minisztérium három új, összesen 9,88 millió lej értékű lőszergyártási szerződést kötött a Gorj megyei Sadu hadiipari üzemmel. A megállapodások egyrészt a román hadsereg hazai gyártású lőszerrel történő ellátását, másrészt a modernizáció alatt álló gyár dolgozóinak foglalkoztatását szolgálják. A miniszter szerint a Sadu-i üzem az Európai Unió SAFE védelmi finanszírozási programjához kapcsolódó fejlesztésekben is részt vesz, és korszerű gyártósorokon állíthatja majd elő a román hadsereg új gépkarabélyához szükséges lőszert. Románia a SAFE keretében mintegy 16,7 milliárd eurónyi kedvezményes hitelforráshoz jut, amelyből az első, 2,5 milliárd eurós részletet augusztusban már megkapta.
A román hadiipari fejlesztésekhez amerikai vállalat is csatlakozik. A US Ballistic (USBL) szeptemberben kötött megállapodást a közel két évtizede kihasználatlan Sadu II ipari területének hasznosításáról, ahol 155 milliméteres, NATO-szabványú tüzérségi lőszerek gyártását tervezik. Az amerikai vállalat az első öt évben 25 millió dolláros infrastrukturális beruházást vállalt, amelyet további technológiai és berendezésbeszerzések egészítenének ki.
CSAK SAJÁT


