banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Már öt halottja van az Olaszország középső részére lecsapó Ciarán szélviharnak

Ötre emelkedett azoknak a száma, akik a rendkívül heves Ciarán szélviharban veszítették életüket a közép-olaszországi Toszkána tartományban – közölték a helyi hatóságok pénteken.

Eugenio Giani tartományi elnök elmondta, hogy két ember meghalt a Firenzétől mintegy 25 kilométerre északnyugatra fekvő Montemurlo településen, ahol egy folyó kiáradt. Egy harmadik a toszkán tengerparton fekvő Rosignanóban halt meg. Egy idős házaspár akkor veszítette életét, amikor járművük alatt beomlott egy híd, és egy folyóvá duzzadt patak magával sodorta őket. Az áldozatok mind idős személyek.    

Fotó forrása: Agerpres

„Soha nem tapasztaltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi eső esett volna” – írta Giani az X közösségi médiaplatformon. A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül. Az Arno-folyó Firenzében péntek délben tetőzött.
Megfigyelés alatt tartják Észak-Olaszország összes folyóját. Milánóban attól tartanak, hogy az utóbbi napokban már megáradt Seveso és Lambro ismét kilép a medréből.

Livorno toszkánai kikötővárosban lezárták a tengerpartot az óránkénti 120 kilométeres erősségű szél miatt. A szomszédos Liguria tartományban hat méternél magasabb hullámokat mértek.
Az előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli része felé tart. Molise tartományban, Campobasso térségében a heves szél már ledöntötte egy iskola tornatermének falát. A vihar az ország több részén fennakadást okoz a közúti és vasúti közlekedésben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?