Maine állam sem kér Donald Trumpból

Maine állam legfőbb választási tisztviselője úgy döntött, hogy Donald Trump nem indulhat a jövő évi elnökválasztáson az államban. Az Egyesült Államok lázadásra vonatkozó alkotmányos rendelkezésére hivatkozva zárnák ki – írja a BBC és a Reuters híradása alapján a News.ro. Maine ezzel Colorado államhoz csatlakozik, ahol december 19-én zárták ki Trumpot. Az MTI tudomása szerint azonban fellebbezés után Donald Trump is szerepelni fog a republikánus előválasztáson indulók listáján Colorado államban.

Maine állam államtitkára, a demokrata Shenna Bellows szerint Donald Trump az amerikai Capitoliumban 2021-ben kirobbant felkeléshez vezető cselekedetei miatt nem alkalmas a jelöltségre. Maine ezzel csatlakozik Coloradóhoz, amely már megtiltotta, hogy Trump szerepeljen a republikánus előválasztási szavazólapon. Valószínűleg mindkét határozatot megtámadják majd a bíróságon.

A döntés azután született, hogy egy volt maine-i törvényhozókból álló csoport szerint Trumpot az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt ki kellene zárni a megméretkezésből. A döntés, amely ellen állami bíróságon lehet fellebbezni, csak a márciusi republikánus előválasztásra vonatkozik, de hatással lehet Trump indulására a novemberi általános választásokon. Valószínűleg növelni fogja az amerikai legfelsőbb bíróságra nehezedő nyomást, hogy az említett alkotmányos rendelkezés alapján országszerte tisztázza a Trump választhatóságával kapcsolatos kételyeket.

Fotó: AgerpresA coloradói legfelsőbb bíróság december 19-én szintén kizárta Trumpot, mondván, hogy nem szerepelhet az állam előválasztási szavazólapján, ezzel Trump lett az első olyan jelölt az Egyesült Államok történetében, akit lázadásban való érintettség miatt alkalmatlannak ítéltek az elnökválasztásra.

Trump megfogadta, hogy a coloradói döntés ellen a legfelsőbb bírósághoz fordul, és „antidemokratikusnak” minősítette a szavazólap megtámadását. A coloradói Republikánus Párt szerdán már benyújtotta saját fellebbezését a legfelsőbb bírósághoz.

Az MTI szerint Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon – közölte Colorado közigazgatásának vezetője. Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz. Szerdán Michigan állam legfelsőbb bírósága – Colorado állam legfőbb jogi testületével ellentétes módon – úgy határozott, hogy nem zárja ki Donald Trumpot az indulásból az elnökválasztáson. A várakozások szerint ez az ügy is az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé kerül.

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban. Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről. Coloradóban március 5-én, az úgynevezett szuperkedden határoznak a jelölt személyéről, amikor további 14 államban is megtartják az előválasztást. Michiganben február végén és március első napjaiban döntenek a republikánus választók, hogy kit szeretnének jelöltjükként látni a 2024. novemberi elnökválasztáson.

A közvélemény-kutatások szerint Trump vezet a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltségéért folytatott versenyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?