Magyarországon is érezni lehetett az újabb horvátországi földrengést

A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-nek.

A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés - amely a 2020. december 29-ei, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt - helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Győri Erzsébet azt mondta: a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről. Az MTI Zala megyei tudósítója arról számolt be, hogy nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.

Múlt hétfőn és kedden két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?