Lukasenka: a fehérorosz repülőgépeket alkalmassá tették atomfegyverek szállítására

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteki közlése szerint a fehérorosz Szu-24-es típusú harci repülőgépeket úgy alakították át, hogy azok alkalmasak legyenek atomfegyverek hordozására, és Minszk azonnali katonai reakcióval válaszolna a Nyugat által okozott esetleges problémára.

Újságíróknak nyilatkozva Lukasenka hozzátette, hogy a lépésről előzetesen egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – tudatta a Belta fehérorosz hírügynökség.

Fehéroroszország ugyan nem rendelkezik saját atomfegyverrel, de Oroszország szövetségese, és megengedte, hogy területét felhasználják Oroszország ukrajnai inváziójához – írta a Reuters brit hírügynökség.

Fotó: Agerpres/EPA

Lukasenka arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy ha a szomszédos NATO-tag Lengyelország felől fenyegetés érné Fehéroroszországot, s a helyzet eszkalálódna, „nincs olyan helikopter vagy repülőgép, ami megmentené” az Oroszországgal szemben álló nyugati országokat. Kijelentette továbbá, bízik benne, hogy a lengyel haderő – ellentétben a lengyel politikusokkal – tisztában van vele, Minszk miként reagálna egy ilyen esetben.

Utalva a nukleáris fegyverek szállítására képes repülőkre hozzátette: „mindennel elkészültek”, s „nem volna jó ötlet” a helyzet fokozása, ha ugyanis a Nyugat Fehéroroszországgal húz ujjat, akkor az orosz és fehérorosz szövetség részéről „azonnali válaszra” számíthat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?