FRISSÍTVE – Lezuhant egy katonai drón Zágrábban, több NATO-tagország légterén is áthaladt

FRISSÍTVE: A magyar hatóságok is vizsgálják a Zágrábban lezuhant pilóta nélküli robotrepülő ügyét – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán. FRISSÍTÉS: A magyar és a román légtérvédelem érzékelte a drónt. 

A robotrepülő maradványait vizsgálják Zágrábban | Fotó: Agerpres/EPAA tárcavezető kora délután azt írta: nemrég beszélt telefonon Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszterrel az ügyben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO-tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében. „A vizsgálatok során szorosan együttműködünk a horvát hatóságokkal és más NATO szövetségeseinkkel egyaránt” – közölte.

Szakértők szerint – a roncsok alapján – egy feltehetően Ukrajnából elindított, TU-141 típusú szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép zuhant le a horvát főváros területén – jelentette pénteken az Index.hr című helyi hírportál meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva. Az eset csütörtökön valamivel éjfél előtt történt.

A magyar honvédség „szemmel tartotta” a drónt

Magyarország légterébe lépésétől végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta a magyar légtérvédelem a Zágrábban lezuhant drónt – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata csütörtök éjszaka észlelt egy repülő tárgyat a magyar légtérben, amely a radarképernyőn időnként feltűnt.

A repülő eszköz, mint később beigazolódott, egy TU-141 típusú drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban kiképzési légicélként alkalmaznak. Ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett – írták. A HM kiemelte: a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelték. Magyarország légterébe Románia felől, Csengernél lépett be. A drón a Magyarországra történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva távozott az ország légteréből – fogalmazott a közlemény.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka felvette a kapcsolatot horvát partnerével és a szomszédos országok képviselőivel. Az eset körülményeit folyamatosan vizsgálják, az információkat egymással megosztják – tették hozzá. Az MTI a tárcától úgy értesült, a HM provokációtól tart: nem akarja, hogy valamilyen indokolatlan intézkedés miatt Magyarország belekeveredjen a háborúba. Ezért először ellenőriznek és csak indokolt esetben intézkednek, ha a jármű képes fegyver szállítására – tették hozzá.

Megjegyezték, hogy az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt Magyarország légterében, akkor az észak-keleti országrészben. Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle légi járművet nem találtak ott – közölték.

Szijjártó: kétszer is felszálltak a Gripenek, de nem találtak semmilyen objektumot

Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető rámutatott, hogy az ügyben a NATO több tagállama, Magyarország mellett Románia és Horvátország is érintett, ezért a hatóságok a szövetségesekkel szoros együttműködésben vizsgálják az esetet.

Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar légierő a péntek déli órákban az éjszakaihoz hasonló jeleket detektált, ezúttal az északkeleti országrészben. Ezért a kecskeméti bázisról felszálltak a készültségi szolgálatban lévő Gripenek, amelyek átvizsgálták az érintett területet, de ott semmilyen repülő objektumot nem találtak, így visszatértek a támaszpontra. Ez a délutáni órákban is megismétlődött, azonban akkor sem fedeztek fel semmilyen légi járművet.

A miniszter elmondta, hogy az észlelésekről tájékoztatta román, horvát és szlovén kollégáját, hiszen fontos a gyors és hatékony információáramlás. „Mivel a szomszédságban háború van, ezért rendkívül fontos, hogy minden esetben megfontoltan és higgadtan járjon el a honvédség és a légierő. Ez így volt most, és így lesz az elkövetkező időszakban is” – szögezte le. „Meg kell védenünk Magyarországot, a magyar emberek biztonságát, és garantálnunk kell, hogy Magyarország semmilyen módon ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba” – tette hozzá.

Román légvédelem: jött is, ment is a drón

A román védelmi minisztérium a Facebook-oldalán közölte péntek délután, hogy csütörtök este „kisméretű repülő tárgyat, vélhetően pilóta nélküli repülőgépet (drónt)” észleltek a radarképernyőkön, amely három percnél kevesebb ideig tartózkodott a román légtérben.

Az eszköz 23 óra 23 perckor lépett be, és 23.26-kor lépett ki a román légtérbőél, Magyarország felé. A közlemény szerint az idő rövidsége, a jármű nagy sebessége és alacsony repülési magassága, valamint a rossz domborzati és látási viszonyok nem tették lehetővé a drón azonosítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?